Politika

Rendkívüli: Visszavonják a vétót a lengyelek — Orbán magára maradt

nyugatifeny.hu

Két szék között a pad alá.






Lengyelország kész feladni a vétószándékot az EU 2021-2027 költségvetésével, illetve a koronavírus utáni helyreállítást segítő alappal kapcsolatban is – írja csütörtök este a Reuters a lengyel miniszterelnök-helyettesre hivatkozva.

 

Jaroslaw Govin azt közölte: kormánya hajlandó elfogadni az összesen 1,8 ezer milliárd eurós pénzügyi csomagról szóló megállapodást. Egy feltételük van: fűzzenek hozzá egy részletes magyarázatot az uniós források lehívását érintő jogállamisági feltételrendszerről.

 

Gowin az Európai Bizottság több vezetőjével tárgyalt, majd azt tudatta az újságírókkal:

“Tudatosult bennünk, hogy ha vétót emelünk, akkor az új büdzsé helyett egy olyan megoldás lép életbe, ami nem lenne előnyös a számunkra”.

 

Hozzátette, hogy a lengyelek és magyarok által ellenzett jogállamisági mechanizmus újratárgyalása nem lehetséges.

 






Ugyanakkor a most erre ráeszmélő lengyelek beérik a magyarázó szöveggel, amelynek célja, hogy világossá tegye: a szabályozás nem alkalmazható arra, hogy nyomást gyakoroljanak a tagállamokra bármilyen más területen, mint az uniós források menedzselése.

 

A magyar kormány legutóbbi megszólalása a témában a csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely közlése volt: eszerint Orbán Viktor és a magyar kormány továbbra is fenntartja vétószándékát, és amennyiben jogállamisági rendelettel együtt kell szavazni a másik két, a költségvetést és a válságalapot érintő csomagról, akkor azt a magyarok megakadályozzák.

 

(Reuters.com / Nyugati Fény) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top