A Riporterek Határok Nélkül éves felmérése szerint.
AZ RSF (Reporters Sans Frontières – Riporterek Határok Nélkül) éves jelentése a sajtószabadságról az idén sem túl biztató. A szólás- és sajtószabadság egyébként is rossz helyzetet ugyanis tovább súlyosbította a koronavírus-járványról szóló híreket közlő újságírók terrorizálása – írja a felmérést szemléző netzpolitik.org.
Az elemzés külön kitér Magyarországra, is mint írják: itthon nemcsak a világjárvány miatt nehéz az újságírók helyzete, de évek óta küzdenek az állami média túlsúlya ellen is.
Megemlítik, hogy a veszélyhelyzeti kormányzás alatt új szintre emelkedett a magyar sajtószabadság korlátozása, a mert a járványra hivatkozva a kormány szervezetei keményen fellépnek az „álhíreket” terjesztők ellen.
A magyar újságírók már tavasszal jelezték az RSF-nek, hogy az erre vonatkozó törvényt a kormány arra használja fel, hogy
újságírókat fenyegessen, de erre hivatkozik akkor is, amikor megtagadja a közérdekű adatok nyilvánossá tételét.
Így nem meglepő, hogy a sajtószabadság idei ranglistáján
Magyarország a 89. helyet foglalja el a vizsgált 180 országból.
A jelentés Magyarországot „az egyik legelnyomottabnak” titulálja az Európai Unióban, holott az adatok csupán az idei év januárját megelőző éves időszakra vonatkoznak.
A Lengyel kormány jelenleg a 63. helyen van, amely a független médiumokat reklámbojkottokkal, perekkel és nyomozásokkal tartja sakkban.
Franciaország a 34. helyre került, ezzel két helyezéssel a tavalyi év rangsorán elfoglalt helye alá: ennek oka az újságírók megfélemlítése a sárgamellényes tüntetések során.
A felmérésből kiderült az is, hogy
2020-ban világszerte 387 újságírót vettek őrizetbe,
(tavaly 386-ot), közülük 42-en nők.
Négy újságírónő Fehéroroszországban van börtönben, amiért az Alexandr Lukasenka ellenes tüntetésekről tudósított. A legtöbb összesen 117 újságírót Kínában tartóztatták le. Közülük 14-et azért, mert a koronavírus-járványról tájékoztattak.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.