130 templomot építettek.
“Az elmúlt évtizedben ötszörösére nőtt az egyházak támogatása és Szent István-i mértékű templomépítési program keretében 130 templom épült” – mondta el Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes, tárca nélküli miniszter az Országgyűlés igazságügyi bizottságában tartott éves meghallgatásán hétfőn.
A 130 új templom mellett 2010 óta megújult 3000 templom. A 2010 előtt visszatartott összegeket megkapták az egyházak, a külhoni magyarság támogatása pedig azóta tízszeresére nőtt – ismertette a miniszterelnök-helyettes.
Elmondta azt is: míg 2010-ben 110 ezer gyerek járt egyházi iskolába, ami a teljes közoktatás 6 százaléka volt, addig
2020-ban már 240 ezer gyermek, ami 15 százalék.
2013-ban elindult az etika-, illetve a hit- és erkölcstanoktatás, ami 2020-ban már mind a 8 osztályra kiterjed. A hit- és erkölcstant választja minden második gyermek, összesen mintegy 270 ezer. A szociális alapszolgáltatásból 2010-ben 10 százalékig, 2020-ban már 44 százalékig vették ki a részüket az egyházak – mondta el Semjén Zsolt.
(via MTI) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.