Politika

Orbán: Nem a mi felelősségünk az, hogy hányan halnak meg koronavírusban Magyarországon

(Kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor)

Szeptemberben még nem így gondolta.






Kedd reggel 9 órakor kezdődött a magyar Országgyűlés e heti második ülésnapja, ahol a képviselők többek közt huszonegy javaslatról dönt, köztük az alaptörvény kilencedik módosításáról, amely a kormány szerint a magyar családok erősebb védelmét, a gyermekek biztonságát hivatott szolgálni.

 

A napirend előtti felszólalásokban több ellenzéki párt is a kormány koronavírus-járvány elleni védekezését kritizálta. A Párbeszéd politikusa, Mellár Tamás rendszerszintűnek nevezte a kormányzat tétlenkedését, késlekedését, mondván, Orbán Viktor olyan hatalmi rendszert alakított ki, amelynek működése az ő személyes parancsaitól függ, ez pedig rendkívüli vagy válságos helyzetben nagyon rossz hatásfokkal működik.

 

Demeter Márta LMP-s képviselő az utóbbi napok koronavírus-fertőződési és halálozási statisztikáit sorolva kormányzatot amiatt vonta kérdőre, hogy

“Mi a fontosabb önöknek: az emberek vagy a félelem a hatalom elvesztésétől?”

 






A DK-s Varju László szerint a nullával egyenlő a kormány gazdasági teljesítménye, mert megfelelő felkészülés esetén nem kellene a romló számok miatt új költségvetést készíteni a mostani, semmire nem jó “sajtfecni” helyett.

 

Az ellenzéki kritikára adott válaszában Orbán Viktor megpróbálta elhárítani a felelősséget a kormányról a rossz járványügyi statisztikákra vonatkozóan, és azzal vádolta az ellenzéket, hogy ők az egészségügyi dolgozókat hibáztatják azért, mert nem tudnak mindenkit meggyógyítani.

„Kinek hányják önök a szemére, hogy meghalnak emberek, akik gyógyíthatatlan betegségben szenvednek, és elviszi őket a vírus?

Nekem, de a vírus nem én vagyok.

 

Nem a kormánypárt miatt halnak meg az emberek, hanem mert egy világjárvány van, és az a kérdés, ki hova áll, ki reménykedik-e abban, hogy romlanak a statisztikák” – idézi a kormányfőt a 444.hu.

 

Orbán szerint miközben az ellenzék tisztele a kórházi dolgozók munkáját, Magyarországon csak azért nem haltak meg többen, mert tavasz óta több mint ezermilliárd forintot költöttek védekezésre és közel háromezermilliárdot munkahelyvédelemre.

 

A kormányfő azt állította,

„a kormányt semmilyen felelősség nem terheli.

 

Nekünk egyetlen dolgunk van, hogy legyen elegendő lélegeztetőkészülék, legyen elegendő orvos és ápolónő, legyenek a betegeket befogadni képes kórházak és minél hamarabb legyen vakcina. Ez a kormány felelőssége”.

 

Ehhez képest a kormányfő szeptember 18-án, amikor napi 8-10 halálos áldozata volt a járványnak a Kossuth rádióban arról beszélt, hogy






 

“Szükség szerint minden döntést a kormánynak kell meghoznia, következésképpen a felelősséget is a kormánynak kell viselnie, leginkább persze nekem. Ezt én vállalom is természetesen, mégiscsak ez a dolgom, mondhatnám, ezért kapom a fizetésemet.”

forrás | (MTI/444.hu/miniszterelnök.hu)




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top