Politika

Szlávik János szerint idén csak azok karácsonyozhatnak nyugodtan, akik már átestek a fertőzésen

nyugatifeny.hu

Ők biztonsággal látogathatják az ismerősöket.






Nem lehet a karácsonyi összejövetelek biztonságosságát koronavírusteszttel biztosítani, ezért inkább el kell kerülni a találkozásokat – hívta fel a figyelmet a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

 

Szlávik János azt mondta, hogy a tesztek 5-6 napig mutatnak pozitív eredményt, a tünetek megjelenése előtt több nappal még nem, ezért egy negatív teszt nem zárja ki azt, hogy valaki másnap már pozitív tesztet produkáljon.

 

Mivel a vírus elleni vakcina elérhető közelségbe került, ahhoz, hogy az emberek megvédjék családtagjaikat, türelmet kell tanúsítaniuk – hangsúlyozta, hozzátéve: a második oltás után két héttel védettek lesznek a beoltottak, és akkor nyugodtan lehet őket látogatni.

 






Kiemelte, hogy azok, akik átestek a fertőzésen, körülbelül fél évig védettséget élveznek,

ezért ők biztonsággal meglátogathatják ismerőseiket.

 

Szlávik János nekik azt javasolta, hogy egyelőre várjanak az oltással, amíg nem lesznek tapasztalatok arról, hogyan hat az oltás azokra, akik már voltak koronavírusosak.

(via MTI) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top