Politika

Komló fideszes polgármestere a fideszes képviselő férjét nevezte ki cégvezetőnek a veszélyhelyzet alatt

nyugatifeny.hu

Élt a teljhatalmával.






Polics József, Komló fideszes polgármestere egy másik fideszes önkormányzati képviselő férjét nevezte ki az egyik városi cég élére. Az ellenzék hiába tiltakozott a döntés ellen, most nincs beleszólásuk a város ügyeibe: a veszélyhelyzet miatt a polgármester számos kérdésben egyedül dönthet – írja az atv.hu.

 

A lap szerint a vezetőváltásra azért volt szükség, mert a városi cég igazgatójával sem az ellenzék, sem a város első embere nem volt megelégedve. Az emiatt kialakult vita azonban addig fajult, hogy a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzetnek köszönhetően a teljhatalmat kapott polgármester

az egyik fideszes önkormányzati képviselő férjét nevezte ki a városi cég élére.

 

És addig, amíg nem ér véget a veszélyhelyzet, az ellenzéki képviselők nem tudnak érdemben fellépni az intézkedés ellen.

 

“Arról van szó, hogy majd egy évig alpolgármestert akart csinálni ebből a képviselő asszonyból Polics József, most a karácsonyfa alá azt kapnánk ajándékba, hogy kinevezték a férjét egy városi intézmény vezetőjének. Még egyszer mondom,

ez a döntés ez egészen biztosan tisztességtelen, és majdnem biztos hogy törvénytelen,

hiszen nem rendeltetésszerűen használja jogait a polgármester, nem arányos és a védekezéshez a világon semmi köze nincsen” – mondta az ATV Híradójának Szakács László, az MSZP országgyűlési képviselője.

 

A Híradó az üggyel kapcsolatban kereste Policsot is, de a komlói polgármester nem akart kamerák elé állni. Titkárnőjével azonban megüzente: ebben az évben már nem kíván egyetlen sajtóorgánumnak sem interjút adni.







(ATV.hu nyomán) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top