Politika

Elmarasztalta Magyarországot az Európai Bíróság

Ellenszel.hu

Az Európai Bíróság döntése szerint a magyar kormány uniós kötelezettségszegést követett el, amikor az igazságos menekültügyi eljáráshoz való tényleges hozzáférés biztosítására irányuló kötelezettségének nem tett eleget.





Az EU szabályaival ellentetetésen cselekedett akkor is, amikor a menedékkérőket a tranzitzónákban jogellenesen őrizetben tartották, és a harmadik országok Magyarországon jogellenesen tartózkodó állampolgárainak jogellenes kiutasítását az eljárási garanciák megsértésével vitték véghez.

Emlékezetes: Magyarország – amikor még tényleg volt migrációs válság – arra válaszul 2015-ben módosította a menedékjogra és a jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok kiutasítására vonatkozó szabályozását.

A bíróság ezen módosításokról kimondta:

azzal, hogy kötelezővé tette a tranzitzónába lépést a magyar kormány, majd drasztikusan korlátozta a naponta megvizsgált kérelmek számát, megakadályozza, hogy a menedékkérelmezők megfelelően benyújtsák kérelmüket.

Eredetileg az Európai Bizottság indított kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen, melyet a bírák most helybenhagytak.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top