Politika

Nyomoz a rendőrség Bayer Zsolt “harcostársa” ellen, akinek a thaiföldi kalandjairól Bayer borított

nyugatifeny.hu

Többen is feljelentették a meg nem nevezett újságírót.






Hivatalból indított eljárást a rendőrség azt követően, hogy Bayer Zsolt a Hír TV-s műsorában a Szájer-botrány kapcsán egy olyan „harcostársat” emlegetett, aki két évtizeddel ezelőtt egy 12 órás autóúton bevallotta neki, hogy „homokos”, majd két év múlva „röhögve” azt is elmondta neki:

“azért szeret Thaiföldre járni, mert ott „kisfiúk is rendelkezésre állnak”.

 

Az ügyben többen is feljelentést tettek, köztük a párbeszédes Szabó Tímea és Tényi István is, a Pesti Srácok pedig egyértelműen utalt rá, hogy ki lehetett az a személy, akiről a műsorvezető beszélt.

 

Mint írták, a Magyar Hang egyik vezető munkatársáról lehet szó, aki korábban a Magyar Nemzetnél dolgozott, de „a G-nap után átállt”. A Magyar Hang közleményben mindezt tagadta és jelezte, jogi lépéseket tesznek az ügyben.

 

Később Bayer is módosította kijelentését: elmondta,

elhiszi az illetőnek, hogy sosem volt kapcsolata kiskorúval.

 

A kérdéses újságírót a Telex is felkereste, aki a portálnak elmondta, noha ugyan régen valóban jó barátságban volt Bayer Zsolttal és többször is autóztak együtt, valamint Thaiföldön is járt, de kijelenti, hogy sem ott, sem sehol máshol nem létesített kapcsolatot kiskorúval.






 

Hozzátette, szerinte a kormánymédia azért akarja besározni, mert így akarják elterelni a figyelmet a Szájer-botrányról.

 

A BRFK mindezek ellenére eljárást indított az ügyben.

(Telex nyomán) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top