Politika

Több ellenzéki párt bírálta a gazdaságvédelmi akcióterv kiegészítéséről szóló rendelkezéseket

Orbán Viktor bejelent - Forrás: Orbán Viktor Facebook oldala

Több ellenzéki párt közleményben bírálta a koronavírus-járvány miatti gazdaságvédelmi akcióterv kiegészítéséről szóló rendelkezéseket, amelyeket Orbán Viktor miniszterelnök szombaton jelentett be a családok és a vállalkozások érdekében.





A Demokratikus Koalíció nevében a párt szóvivője az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: “a járvány és a válság féken tartásában hónapok óta bukdácsoló kormányfőtől ma arra futotta, hogy jó mélyen belenyúlt az önkormányzatok zsebébe, elengedve az önkormányzati bevételt jelentő iparűzési adó felét“.

 

A DK azt követeli, hogy “a miniszterelnök ne az önkormányzatok zsebében turkáljon, hanem engedje el a társasági adót, nyújtson közvetlen állami támogatást a bajba került vállalkozásoknak, és fizessen rendkívüli állami támogatást a kormány elégtelen munkahelyvédelme miatt elbocsájtott embereknek! Tudjuk, hogy Orbán Viktor kiválóan tud mindig mások zsebében kotorászni, de az egy másik “szakma”, mint miniszterelnöknek lenni” – olvasható a Barkóczi Balázs által jegyzett közleményben.






 

Jakab Péter, a Jobbik elnöke a párt sajtóosztálya által elküldött Facebook-bejegyzésben úgy reagált, az úgynevezett mentőcsomagban szó nincs a munka nélkül maradtak megsegítéséről, az álláskeresési járadék emeléséről, a munkavállalókat sújtó adók csökkentéséről, és a bérek 80 százalékos átvállalása is elmarad. Megfogalmazása szerint “szépségtapasznak is kevés“, hogy néhány szektorban két hónapra átvállalja a kormány a bérköltségek kétharmadát.

 

Viszont a családok kapnak kedvezményes hitelt lakásfelújításhoz. Hitelt! Akkor, amikor az ember azt se tudja, mit hoz a holnap, lesz-e munka, lesz-e kenyér az asztalon. A legtöbb család ilyenkor nem lakásfelújításban gondolkodik, meg hitelben, hanem túlélésben. Az álkeresztény kormány mentőcsomagja valójában ennyi: segíts magadon, Isten is megsegít” – írta a Jobbik elnöke.

 

Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmazott, “a Fidesz-rezsim továbbra sem segít a megélhetési gondokkal küzdő embereken“, “a luxusban élő miniszterelnök nem látja az emberek valódi, mindennapos gondjait“.

 

A szocialista politikus szerint a napi megélhetést az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentése segíthetné, vagy az álláskeresési támogatás emelése. “Mondhatta volna azt is, hogy megduplázzák a családi pótlékot, vagy egyszerűen csak olyan olcsón adják az energiát, amennyibe az valójában kerül. Szólhatott volna akár arról is, hogy végre abbahagyják a 100 százalékos táppénz körüli szerencsétlenkedést, vagy éppen nem vezetik be a kata szerint adózó vállalkozásokat érintő megszorításokat” – sorolta az ellenzéki politikus, aki szerint Orbán Viktor és kormánya az iparűzési adó megfelezésével “tovább vérezteti” az önkormányzatokat.

A Párbeszéd az MTI-nek küldött közleményében azt írta, hogy “az Orbán-rezsimet két dolog érdekli csupán, önmaga és a bosszú“. A párt szerint “a három csapásból (koronavírus-járvány, válság, kormányzati intézkedések) az Orbán által mért ütések lassan a legsúlyosabbak a magyar emberekre nézve; az önkormányzatokat ugyanis még abban is megakadályozza, hogy segítsenek – helyette is – a járvány áldozatain“.






 

A kommünikében idézték a párt társelnökét, Karácsony Gergely főpolgármestert, aki úgy fogalmazott: “Orbán Viktor ma bejelentette a magyar önkormányzatiság kivégzését. Az iparűzési adó harminc évig volt az önkormányzatok által végzett közszolgáltatások legfontosabb alapja. A megfelezése nem kezeli, hanem mélyíti a válságot“.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top