Orbán legutóbb bejelentése rendesen kiverte a biztosítékot az önkormányzatok vezetői között, teljesen jogosan. Mi arra voltunk kíváncsiak, valóban segítség-e a vállalkozóknak az iparaűzési adó csökkentése.
Egy megye székhely ksiválalkozójától kérdeztük meg, hogy vajon mennyire örül Orbán legutóbbi bejelentésének, miszerint a felére fog csökkenni a helyi iparűzési adója, mennyire fogja ez megsegíteni a vállalkozását. A válaszán elcsodálkoztunk.
A közepes méretűnek mondott megyei jogú városban működtetett vállalkozás 4 fővel működik, tulajdonos-ügyvezetője pedig az évvégi pénzügyi záráshoz közeledve majdhogynem teljesen pontos értékeket tudott mondani: “Idén az árbevételünk kerek számokat használva 28 millió forint körül lesz, amiből összesen 4,7 millió forint lesz az összes adónk. Ebben benne van, amit a vállalkozás fizet a munkabérek után, a nyereség adó, az iparűzési adó, és amit én kivettem osztalékot, annak az adói. Alanyi adómentesek vagyunk áfánk nincs.”
Ehhez képest, alig 375 ezer forint, azaz az össze adója 8 százaléka az iparűzési adó. Mindez azt jelenti, hogy
ÖSSZESEN 180 EZER FORINTOT FOG MEGSPÓROLNI, A 4,7 MILLIÓHOZ KÉPEST!
“Igazából ez egyáltalán nem nagy segítség, mert a forgalmunk kb. 30 százalékkal csökkent idén, és az utolsó tartalékból fizettem ki a munkabéreket, gyakorlatilag lenullázódott a cég. Ráadásul ezt az adót szerettem leginkább befizetni, mert itt a városvezetés már sokkal régebben lehetővé tette, hogy ennek egy részét “felcímkézzük” civil szervezetek részére, így tudtam, hogy az adóm egy része hova fog menni.
EZZEL MOST A VÁROSBAN MŰKÖDŐ CIVILEKET IS SÚJTOTTA EZ A DÖNTÉS!”
Azt már csak mi tesszük hozzá, hogy az átlag vállalkozásoknál valóban kis mértékű adóról van szó a többihez képest, míg a főváros esetében
EZ A BEVÉTELEK 50-55 SZÁZALÉKÁT JELENTIK EGY ÉVBEN!
A vállalkozásoknak ez érzékelhetetlenül apró adócsökkenés, viszont a sok kicsi sokra megy alapon a nagyobb városoknak -ahol most többségében ellenzéki irányítás van- milliárdos kiesést és működésképtelenséget jelent. Bosszú ez a javából, nem segítség. Emlékeznek még mit ígért Orbán Viktor? Ezt az egy ígéretét most betartotta:
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
![Független hírek](https://fuggetlenhirek.info/wp-content/themes/flex-mag/images/logos/logo-large.png)
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.