Politika

Kásler Miklós: A kormány most pótolja az egészségügy hét évtizedes elmaradását

nyugatifeny.hu

A miniszter szerint nehéz volt az idei év.






Száz év múlva úgy fognak fogalmazni, hogy a magyar egészségügy előtt új jövő, új perspektíva nyílt ki. — mondta Kásler Miklós az Életközelben legújabb adásában.

 

A miniszter az EMMI vezetőjeként nehéznek élte meg az idei évet. A kormány indulásakor nagyon szép célokat fogalmazott meg, melyek közül egyetlen egyet sem tettek félre, és számos eredmény született. Példaként Orbán Viktor miniszterelnök brüsszeli győzelmét említette, melyet a rendkívül nehéz helyzet ellenére is történelmi győzelemnek nevezett.

 

Kásler azt mondta: a kormány évtizedes adósságokat pótol, többek közt az egészségügy 70 éves elmaradását. A miniszter kiemelte az új egészségügyi törvény megszületését, amivel kapcsolatban elmondása szerint száz év múlva úgy fognak fogalmazni, hogy a magyar egészségügy előtt új jövő, új perspektíva nyílt ki.

A Magyar Nemzeti Alaptanterv létrehozását korszakalkotó eredménynek nevezte, ide sorolva a Magyarságkutató Intézet létrejöttét is.

 

A járvánnyal kapcsolatban elmondta: az embereknek egy része megpróbálja elvontabb módon megítélni a járvány kitörését, és számot vet életmódjával, életszemléletével, szokásaival.

 






Az emberek fegyelmezettségét rapszodikusnak nevezte, és kijelentette:

“Nem tartották veszélyesnek a járványt az alacsony halálozás miatt. Most viszont, amikor a járvány az egész világban tombol, amikor nem lehet az országot izolálni, ilyenkor látjuk ennek a következményét.”

 

A hit erejéről elmondta: a járvány alatt az emberek egy része egészen biztosan Istenhez fordulva keres válaszokat. A hit, a remény és a szeretet nyilvánvalóan nagyon sok ember viselkedését befolyásolja. Hozzátette: halálos betegséggel foglalkozott negyven évig, és ha nagyon röviden kellene összefoglalnia a tapasztalatait, akkor így értékelné:

Isten nélkül lehet élni, de meghalni nagyon nehéz.

 

A szentestére vonatkozó szabályok kihirdetésével kapcsolatban leszögezte: a szeretet megszületését ünnepeljük, ami nem függ össze az ajándékokkal. A szeretet önzetlen, az idei karácsony alkalmával ne testileg öleljük meg egymást, hanem lelkileg.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top