Politika

Parragh László szerint a kormánynak nem érdeke az önkormányzatok kivéreztetése, de ami muszáj, az muszáj

(kiemelt kép: Népszava)

Most mindenkinek segítenie kell — véli az iparkamara elnöke.






Óriási segítség az iparűzési adó felére csökkentése — jelentette ki Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke Magyar Nemzetnek adott szombaiti interjújában.

 

“Miniszterelnök bejelentése az iparűzési adó felére csökkentéséről találkozik a gazdasági szereplők elvárásával, nagyon nagy segítséget jelent” — fogalmazott Parragh arra reagálva, hogy Orbán Viktor szombaton bejelentette: a kis- és középvállalkozások, valamint az egyéni vállalkozások iparűzési adóját január elsejétől a felére csökkenti a kormány.

 

Az ellenzéki kritikák szerint mindez főként a nagyvállalkozóknak kedvez,

a kisvállalkozásokon nem segít, ellenben jelentősen hozzájárul az önkormányzatok kivéreztetéséhez.

 

Parragh László azt mondta: “az iparűzési adó addig van, amíg van ipar és működnek a cégek. A válság azonban éppen a cégeket lehetetleníti el, tehát a mostani döntés mentőövet dob a vállalkozásoknak. Az érintett kör ugyan a multikkal szemben kisebb szereplője a gazdaságnak, de a munkavállalóik létszámában ez a nagyobb szegmens. Tehát a döntés sok munkahely megőrzését teszi lehetővé.”

 






Parragh szerint az iparűzési adó szisztémája eleve igazságtalan, mivel azt bevétel után kell fizetni, tehát annak a cégnek is teher, amelyik egyáltalán nem nyereséges.

 

“Senkinek nem érdeke, hogy az önkormányzatok lehetetlen helyzetbe kerüljenek, de a közterhek viselésében mindenkinek részt kell vállalnia. Az ellenzéki önkormányzatok adót emeltek volna, miközben érdemben nem veszik ki részüket a válság kezeléséből. Most mindenkinek segítenie kell” – tette hozzá az iparkamara elnöke, aki egyúttal a kiterjesztett bértámogatást is kedvezőnek nevezte.

(Magyar Nemzet nyomán) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top