Politika

Orbán Viktor: Brüsszel lassan olyan lesz, mint a moszkvai központi bizottság volt

nyugatifeny.hu

Az Európai Néppártot pedig nem a Fidesz hagyja el, hanem fordítva.






Manfred Weber megsértette a magyar népet — mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Welt am Sonntag című német lapnak adott vasárnapi interjújában.

 

A legutóbbi EU-csúcson kötött megállapodással kapcsolatban elmondta, hogy az Európai Parlament (EU) egy objektív kritériumok nélküli jogállamisági mechanizmusról tartott szavazással kapcsolta össze a helyreállítási alapot, és „a mi álláspontunk az volt, hogy ez ésszerűtlen”.

„Miért kellene még inkább megterhelni egy témát akkor, amikor éppen egy nehéz válságban vagyunk?”

– vetette fel, majd hozzátette: a mechanizmusról később is lehet tárgyalni, méghozzá azzal a céllal, hogy mind a 27 tagállamra kötelező kritériumok érvényesüljenek.

„A jelenlegi megoldás ezt lehetővé teszi, tehát ez a józan ész diadala” – mondta a magyar miniszterelnök.

 






Orbán kifejtette az interjúban azt is, hogy az EU Tanácsának német soros elnöksége csomagban akarta megtárgyalni a költségvetést és a helyreállítási alapot, amit valamennyi tagállam támogatott, az EP viszont utólagosan beavatkozott a folyamatba, mert

„teljességgel túlértékeli a szerepét”.

 

Az EP „azt gondolja, hogy nagyobb a legitimitása, mint a nemzeti parlamenteké”, ami „teljes tévedés”. — mondta.

 

A testület ebből a szerepfelfogásból kiindulva előállt egy utólagos kiegészítéssel, amelynek célja a nyomásgyakorlás volt. „Ezért kényszerültünk a vétó bevetésére” – mondta a kormányfő.

 

Orbán szerint a magyar állampolgárok teljességgel egyetértenek azzal, hogy a megállapodás szerint a mechanizmus csak az EU-s szerződések alá rendelve, méghozzá a költségvetési érdekek védelmére maradhat meg, és a szankciókat elsőként felül kell vizsgálnia az Európai Unió Bíróságának.

 

Arra a kérdésre, miért főleg a volt kommunista államok kormányai vádolják Brüsszelt túlzott beavatkozással, azt válaszolta: ennek az érzékenységnek történelmi gyökere van, mert mi magyarok tudjuk, milyen, “amikor nem a saját fővárosunkban születnek meg a döntések”.

 

Hozzátette, hogy ugyan bizonyos kormányfők egyre több nemzeti hatáskört akarnak áthelyezni Brüsszelbe, ezt azonban a magyar kormány történelmi tapasztalatai alapján elutasítja.

Elmondta azt is: nem sok hiányzik hozzá, hogy Moszkvához hasonlítsa Brüsszelt.

 

Orbán hozzátette: egykor a moszkvai központi bizottság szabta meg az ideológiai irányvonalat, Vera Jourová pedig „egy hasonló, egyértelmű jogi definíció és mindenki számára érvényes objektív kritériumok nélküli ellenőrző hatóságot akart bevezetni” a jogállamisági mechanizmussal.

 

Arra a kérdésre, hogy a mechanizmus az EU-tagság követelményei közé tartozó ügyekre, a hatalmi ágak szétválasztására és a bírák függetlenségére vonatkozna, kiemelte: mindez része a magyar alaptörvénynek, és ezekért az értékekért a magyarok 31 éve „keményen megküzdöttek”.

A valódi vita szerinte a családpolitikáról, a migrációs politikáról, kulturális kérdésekről szól.

 






Ugyan a jelzett ügyekről nincs szó a megállapodásban, a miniszterelnök mégis azt mondta: ez nem képzelődés. Szerinte a jogállamiságnak az EP által képviselt meghatározása önkényes.

 

Manfred Weberrel, az Európai Néppárt (EPP) EP-frakciójának vezetőjével kapcsolatban elmondta, hogy két éve egy budapesti találkozón megegyezett a német politikussal, hogy támogatja megválasztását az Európai Bizottság elnökének, de két nap múlva Weber nyilvánosan kijelentette, hogy nem akarja a magyarok szavazataival megszerezni a tisztséget.

“Ez az ügy nem rólam szólt, hanem a magyar nép sértegetéséről. Elvesztettük a bizalmat benne” — mondta Orbán.

 

A magyarországi médiahelyzetről megfogalmazott vádakat a miniszterelnök nevetségesnek tartja, szerinte a kormánykritikus média piaci részesedése Magyarországon 50 százalék fölötti.

 

A probléma szerinte inkább az EPP-vel van, hiszen Manfred Weber ugyanolyan koalíciót akar Brüsszelben, mint Berlinben, ahol a kereszténydemokraták a szociáldemokratákkal kormányoznak. Ez azzal jár, hogy „hamarosan nem lehet majd megkülönböztetni egymástól a konzervatívokat és a szocialistákat ”.

 

„Nem mi hagyjuk el az EPP-t, hanem ők minket” – mondta Orbán Viktor, kiemelve, hogy a pártcsaládnak meg kellene őriznie „keresztény-konzervatív jellegét”.

(Welt am Sonntag nyomán) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top