Politika

Kocsis Máté visszaszólt Karácsonynak: így védte meg Orbán bejelentését

Pestibulvar.hu

“NEM A FŐPOLGÁRMESTERNEK KELL PÉNZÜGYI SEGÍTSÉG, HANEM A BUDAPESTIEKNEK. A JÁRVÁNY GAZDASÁGI HATÁSAIT ENYHÍTENI KELL, NEM HISZTIZNI, FŐPOLGÁRMESTER ÚR!”






– így reagált Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője arra, hogy Karácsony Gergely azt írta: Orbán Viktor szombaton bejelentette az önkormányzatiság kivégzését.

 

Mint ismert: Orbán szombaton jelentette be a legújabb gazdaságvédelmi akciótervet. Ennek részeként felére csökkentik az iparűzési adót, a 25 ezer főnél nagyobb településeknél pedig egyenként fogják megvizsgálni, hogy ki szorul állami segítségre.

 

Karácsony szerint ez lényegében azt jelenti, hogy Orbán kivégezte az önkormányzatiságot, az iparűzési adó volt ugyanis a már eddig is súlyos helyzetben lévő önkormányzatok utolsó nagy bevételi forrása. Mint írta: a vállalkozásoknak ez nem jelent érdemi segítséget, hiszen az adó mértéke meglehetősen alacsony és egyébként is bevétel alapján kell fizetni: aki bajban van, eleve kevesebbet fizet.

“ENNEK A MINISZTERELNÖKI BEJELENTÉSNEK SEMMI KÖZE A GAZDASÁGI VÁLSÁG KEZELÉSÉHEZ, ENNEK A CINIKUS HATALMI POLITIZÁLÁSHOZ VAN KÖZE CSAK”

– fogalmazott.

 






Kocsis Máté Facebook-oldalán reagált Karácsony megjegyzéseire. A frakcióvezető szerint azért indokolt az iparűzési adó csökkentése, hogy a vállalkozások túl tudják élni a járvány gazdasági hatásait, és meg tudják tartani a munkahelyeket.

“A BUDAPESTI VÁLLALKOZÁSOKNAK NINCS SZÁZMILLIÁRDNYI TARTALÉKA, KARÁCSONYÉKNAK VAN, TARLÓSTÓL ÖRÖKÖLTÉK. EMELLETT BUDAPEST ÍGY IS A LEGNAGYOBB BEVÉTELLEL RENDELKEZŐ MAGYAR VÁROS”

– közölte Kocsis.

 

Hozzátette: a világjárvány közepén “nem tanácsadókra és politikai kinevezettekre, brüsszeli áskálódásra kellene szórni a pénzt, nem kellene hagyni a lopást, és akkor jutna adócsökkentésre”.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top