Politika

Orbán Viktor bejelentette: 2021 végéig marad a járványügyi készültség

nyugatifeny.hu

Csak úgy mellékesen odavetette a Karmelitában.






Úgy kell számolni, hogy a koronavírus-járvány miatti járványügyi készültség 2021-ben valószínűleg egész évben fennmarad – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfő reggel a Karmelita kolostorban, miután átadta az Országos Kórházi Főigazgatóság vezetőinek a kinevezési okiratukat.

2021 vége előtt nem leszünk túl a válságon —

hangsúlyozta a miniszterelnök, hozzátéve, hogy könnyebb szakaszok talán lesznek majd az oltásnak köszönhetően, “de mire visszaáll minden a normális kerékvágásba, az legalább egy teljes esztendőt elvisz majd”.

 

Az országos kórház-főigazgató és helyettesei feladatait az orvosszakmai, egészségügy-irányítási munka csúcsának nevezte, majd köszönetet mondott nekik, hogy vállalták a nehéz, nagy felelősséggel járó feladatot.

A kórházak jó működéséhez az intézmények vezetőinek és az őket irányítóknak a mostani helyzetben olyan képességeket is be kell mutatniuk, amelyek egyébként nem erősségei a magyar közigazgatásnak

— emelte ki Orbán Viktor, aki az együttműködés kultúráját nevezte a legfontosabbnak.

 

Az Országos Kórházi Főigazgatóság vezetőinek egyszerre kell együttműködniük a miniszterelnökkel, az operatív törzs vezetőjével és a szakmai irányítást végző miniszterrel – hangsúlyozta. Hozzáfűzte:

meglehet, hogy a kormánytagok után a legtöbbet a főigazgatóság vezetőinek kell majd dolgozniuk a teljes magyar államigazgatásban.

 

“Válság idején ilyen nehéz pontjára állni a gátnak, mint ahol önök állnak majd a következő hónapokban, egyszerre nehéz, de egyúttal megtisztelő feladat is. Az egész ország bizalma önökben van. (…) Ne felejtsék el, minden élet számít” – zárta szavait Orbán Viktor.

 

Az eseményen jelen volt Pintér Sándor belügyminiszter és Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere is.






 

A kormányfő országos kórház-főigazgatóvá Jenei Zoltánt nevezte ki, aki korábban volt a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság gazdasági igazgatója, majd a Pécsi Tudományegyetem kancellárja is.

 

Helyettesei: Bábiné Szottfried GabriellaBene IldikóSzabó BálintTakács Péter és Tóbiás Tamás.

 

A kinevezési ünnepségen Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár felidézte: a kormány november 17-én rendeletben döntött az Országos Kórházi Főigazgatóság létrehozásáról.

 

A főigazgatóság az egészségügyért felelős miniszter irányítása alá tartozó, központi hivatalként működő költségvetési szerv, amelyet az országos kórház-főigazgató vezet. Jogszabály alapján az Országos Kórházi Főigazgatóságot a veszélyhelyzet ideje alatt az operatív törzs vezetője, vagyis a belügyminiszter irányítja – ismertette.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top