Politika

Mire készülnek? Egyszerűen eladják a Színművészeti épületét a diákok alól

nyugatifeny.hu

“Jogállam”, Fidesz-módra.






Színház-és Filmművészeti Egyetem jelenlegi vezetősége arra készül, hogy túladjon az egyetem jelenlegi épületein – értesült az ATV.

 

Az ATV Híradójának értesülései szerint az Ódry Színpad megszűnik, és helyette az Uránia Filmszínház lesz az egyetem játszóhelye.

 

A kollégistákat pedig már nem az eddigi, Rákóczi úti épületben szállásolják el. A csatorna információja nem tér ki rá, hogy milyen sors várhat az Egyetem Vas utcai és Szentkirályi utcai épületeire.

 

Az SZFE részéről a csatorna azt a választ kapta, hogy a vezetőség az oktatás február 1-i újraindítására koncentrál.

Mint írták, ez számtalan újdonsággal jár majd együtt, mert álláspontjuk szerint a „jogtalan blokád lehetetlenné tette a normális oktatást az egyetemen tavaly ősszel”.






 

Hozzátették azt is, hogy az egyetem polgárait és a nyilvánosságot is időben tájékoztatják majd, illetve biztosítanak mindenkit, hogy sem a hallgatók, sem az oktatók nem kerülnek rosszabb körülmények közé, „sőt, nagy fejlődést fognak tapasztalni”.

 

December közepén derült ki, hogy az SZFE adminisztratív munkatársainak egy részét átköltöztették az Infoparkba.

 

Egy karácsony előtt megjelent kormányhatározatból pedig arra lehetett következtetni, hogy az SZFE átmenetileg a Duna TV Tigris utcai épülettömbjébe költözik.

(atv.hu / 24.hu) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top