Politika

“Grazie Matteo” – írta Szijjártó a migránsfaló Salviniről, akit ma állítanak bíróság elé Olaszországban

(Kiemelt kép: MTI/KKM/Burger Zsolt)

“Hát normális dolog ez?” – írta a külügyminiszter.






Az Open Arms spanyol nem kormányzati szervezet (NGO) és további négy olasz civilszervezet is ügyvédcsapattal képviselteti magát a volt belügyminiszter Matteo Salvinivel szembeni újabb előzetes bírósági eljárásban, amely egy bevándorló-csoport feltartóztatása miatt a szicíliai Palermóban szombat reggel kezdődik.

 

Salvini, a Liga párt vezetője úgy nyilatkozott, emelt fővel megy ismét bíróságra.

“A vádlott általában tagadja tettét, ezzel szemben én büszkén vállalom, hogy életeket mentettem meg, megvédtem a határokat és az olaszok biztonságát”

– jelentette ki a volt belügyminiszter.

 

Hozzátette, hogy tizenöt-tizenöt év börtönt kockáztat az ellene zajló két eljárásban, de ha újból kormányra kerül, ismét megállítja az illegális bevándorlók érkezését.

 

A szombat reggel fél tízkor kezdődő előzetes bírósági eljárás azt hivatott eldönteni, megalapozott-e a Matteo Salvinivel szemben kezdeményezett vádemelés. A bíró, Lorenzo Janelli zárt ülést rendelt el, amelyet a palermói Ucciardone börtön bunkertermében tartanak.

 

Az ügy az Open Arms hajóját érinti, amelyet 2019 augusztusában Salvini nem engedett kikötni a dél-olaszországi partokon 163 bevándorlóval a fedélzetén.

 






A civilhajó huszonegy napig várakozott Lampedusa szigetével szemben. A bevándorlók végül augusztus 20-án léphettek partra: az engedélyt a szicíliai Agrigento ügyésze Luigi Patronaggio adta ki, miután Rómában már kormányválság zajlott, ami a Liga és a másik akkori kormánypárt, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) közötti töréshez vezetett.

 

A szicíliai ügyészség vádemelési kérelmet kezdeményezett a volt belügyminiszter ellen, Salvini szenátusi mentelmi jogát a felsőház tavaly május 26-án vonta meg. Az előzetes eljárás eredetileg decemberben kezdődött volna, de a járványhelyzet és a szintén Matteo Salvinivel szemben zajló Gregoretti-ügy ülései miatt mostanáig elhalasztották.

 

Az üggyel kapcsolatban Facebook-oldalán megszólalt Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter is. Bejegyzésében azt írta,

“Ma ismét bíróság elé citálják Matteo Salvini korábbi olasz belügyminisztert, a Lega vezetőjét.
Az ok: Salvini 2019-ben nem engedett automatikusan kikötni egy 163 illegális migránst szállító (értsd: embercsempész) hajót. Vagyis megvédte hazáját, megvédte Európát. Ezek után bíróság elé állítják.

Hát normális dolog ez?
Egész Európa köszönettel tartozna neki, amiért gátat akart szabni az európai határok megsértésének és az európai szabályok semmibe vételének.
Grazie Matteo!”

(via MTI/Szijjártó Péter – Facebook) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top