Politika

Csányi Sándor szerint nem kell több stadion

nyugatifeny.hu

Amit tíz év alatt költöttek el, azt 40 év alatt kellett volna.






“A folyamatban lévő nagyberuházások lezárása után nincs szükség további stadionok építésére.” — mondta Csányi Sándor, az MLSZ elnöke a Puskás Ferenc Stadion egyik VIP-páholyába szervezett csütörtöki sajtóbeszélgetésen.

 

Csányi elmondta, hogy maga is átesett a koronavírus-fertőzésen, majd rátért a magyar labdarúgást érintő kérdésekre. A tíz éve indult futballfejlesztési programról azt mondta,

“Úgy ítéljük meg, hogy elég sok mindent elvégeztünk abból a stratégiából, amit célul tűztünk ki. Nyilván vannak olyan területek, ahol kevésbé voltunk sikeresek. Vannak bizonyos programok, amelyek gyakorlatilag befejeződtek, vagy legalábbis a fő célokat 95 százalékban teljesítettük, de ki kell jelenteni, ha nincs a kormánytámogatás, nem tartana itt a magyar futball.”

 

Infrastruktúra tekintetében még túl is teljesítették a kitűzött célt, értékelte az elmúlt tíz évet Csányi. Hozzáttette, hogy megérti azokat, akik szerint túl sok pénzt pumpáltak a labdarúgásba az utóbbi időben, de 30-40 éve stagnáló, leromlott állapotokat kellett helyrehozni, és ezt a folyamatot a Fidesz-kormány jelentősen felgyorsította. Amit tíz év alatt költöttek el, azt 40 év alatt kellett volna ugyanígy elkölteni, így véleménye szerint ha a folyamatban levő beruházások befejeződnek,

nincs szükség további stadionok építésére.

 

A játékosszám növelése meglátása szerint lépést tartott a pályafejlesztéssel, a magyar bírókat pedig európai színvonalúnak tartja.

 






Az NBI létszámával kapcsolatban elmondta, hogy az MLSZ nem törekszik további létszámnövelésre, sokkal inkább a stabilitás a cél, és 12 csapat nem tűnik kevésnek. A problémát inkább abban látja, hogy túl sok a budapesti és a kisvárosi csapat.

 

Az NBII-nél már reálisnak látja a létszámnövelést.

 

A klubok gazdálkodásáról azt mondta, hogy az első három osztály csapatai részesednek a Szerencsejáték Zrt.-től származó, valamint a televíziós bevételekből. Az MLSZ éves költségvetése például már 40 milliárd forint, bár az összeg nagy része tao-támogatás és egyéb olyan juttatás, ami csak keresztülfolyik a szövetségen, mielőtt az egyesületekhez kerül.

 

Problémának nevezte, hogy sok olyan külföldi játékos játszik Magyarországon, akik egyáltalán nem jobbak hazai társaiknál, és lassan halad a magyar tehetségek beépítése a csapatokba.

 

Abban is hiányérzete van, hogy a klubok bevételeiből keveset fordítanak játékosvásárlásra.

 

Elmondta, hogy Marco Rossi szerződését meghosszabbítják, amint sikerül megegyezni a folytatással kapcsolatos feltételekről.

(24.hu nyomán) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top