Politika

A járványhelyzetet kihasználva jöhet az új nemzeti légitársaság

nyugatifeny.hu

Szükség van egy újragondolt Malévra.






Magyarországnak kell egy biztos szakmai alapokra felépített nemzeti légitársaság, amelyre megfelelő politikai akarat és támogatás mellett egy éven belül már helyeket foglalhatunk, jövő nyártól pedig már akár repülhetünk vele – nyilatkozta Galgóczy Ferenc, a Budport Handling tulajdonosa a Magyar Nemzetnek.

 

Arra reagálva mondta ezt a lapnak, hogy Váradi József, a Wizz Air vezére nemrégiben azt nyilatkozta: ha nyárig feloldják a korlátozásokat, a 2021-es szezon megközelítené a 2019-est a fapados társaságok szempontjából.

 

Galgóczy szerint ez az optimizmus megkérdőjelezhető, de tény, hogy a légiközlekedés hosszú távon jó lehetőségeket kínál.

 

A fapados társaságok hibáiból lehet és érdemes tanulni, és

egy új nemzeti légitársaság létrehozásával le lehet másolni az üzleti modellt — mondta Galgóczy.

 

“Jelen helyzetben egy induló, tiszta, érintetlen légitársaság, részben vagy teljesen állami háttérrel versenyképes tud lenni a régióban” — tette hozzá.






 

Megjegyezte, hogy a nemzeti légitársaság nem attól nemzeti, hogy hogy annak hívjuk, hanem attól, hogy állami tulajdonban van.

 

Bár a járvány rengeteg változást fog hozni a légiközlekedésben, kiemelte, hogy

a piac telített jó áron elérhető repülőgépekkel, jól képzett és tapasztalt légiközlekedési szakemberekkel, olyanokkal is, akik annak idején részt vettek a most is sikeres légitársaságok felépítésében, üzemeltetésében.

 

Hozzátette: magyar szakemberekről van szó, nemzetközi tapasztalattal, akikben ég a tettvágy, és ezt ki kell használni.

 

Egy újragondolt Malévre lenne szükség a szakember szerint.

“Olyanra, amely nem ad hoc döntésekre építi üzleti stratégiáját, hanem biztos háttere kíván lenni a gazdaságnak, minőségi szolgáltatásai és kiszámíthatósága révén. Költséghatékonynak, innovatívnak és profitábilisnek kell lennie. Ez utóbbi azonban nem tud rövid távú cél lenni, az indulást követő időszakot finanszírozni kell, és számolni kell az iparág volatilitásával is.” — fogalmazott.

 

A kormány szerinte most kihasználhatja azt az előnyt, hogy a szükséges forrásokat az Unió jóváhagyásával biztosíthatja, és nem kell attól tartania, hogy a WizzAir brüsszeli bürokratákat hív segítségül.

(Magyar Nemzet nyomán) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top