Politika

SZFE: Szarkáék törlik a diákok jegyeit a Neptunból, válaszul a hallgatók független alkotóműhelyt alapítottak

nyugatifeny.hu

Tovább zajlanak az események a színművészeti körül.






Elkezdték törölni a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak a korábban érvényesen megszerzett érdemjegyeit és gyakorlati eredményeit is a Neptunból, így nulla kredittel zárják majd a félévet. Ez illeszkedik ahhoz a korábban belengetett tervhez, hogy érvénytelenítik a diákok félévét.

 

hvg.hu-hoz eljuttatott Neptun-üzenetek és levelek tanúsága szerint a Szarka Gábor kancellár által újonnan kinevezett oktatástámogatási igazgató kezdeményezte a törlést.

Törlésre került a 2020/21/1 félévről minden jegy és gyakorlati eredmény a hallgatói felületekről (Neptun). Természetesen az eredmények pótlása megtörténik, vagyis ismételt beírásra kerülnek a 2021. február 01. – február 19-e közé eső időszakban.”

 

Ez áll a hivatalos levélben és valóban: a Neptun rendszere automatikusan törli az éremjegyeket, még azokat is, melyek a múlt tavaszi félév vizsgáihoz kötődnek, csak a járvány miatt később tudták lezárni az adott tárgyat, így a jegy is csak későbbi dátummal került felvezetésre.

 

A hallgatók jogi ügyeit intéző Aujeszky Nóra a portálnak elmondta, természetesen jogorvoslattal élnek az ügyben, még akkor is, ha a kérelmeket ahhoz a tanulmányi bizottsághoz kell benyújtaniuk, amelynek az összetételébe épp a napokban próbáltak belenyúlni.

 

Hozzátette: „értelmezhetetlen, hogy ősszel szerzett jegyeket valamilyen módon tavaszi félévben akarjanak rögzíteni. Már ha egyáltalán rögzítik, mert erre sincsen semmilyen garancia.”

 

Ráadásul mint kiderült: a jegyek pótlása csak akkor történik meg, ha a hallgatók már beiratkoztak a következő félévre, azaz elfogadták a 0 kredites őszi szemeszter eredményét.

Aujeszky rámutatott, hogy a kancellárnak nincs jogköre oktatási kérdésekben, csak a működtetéssel és a gazdálkodással kapcsolatban vannak jogosultságai.

 






Mindenesetre a Tanulmányi, Fegyelmi és Szociális Bizottság összetételét törvényesen egyelőre nem lehetne megváltoztatni: a lépést a hallgatók megtámadták a bíróságon, így annak döntéséig a jog szerint nem történhet változás, mivel a lépés azonnali jogvédelmet biztosít.

 

Az üggyel kapcsolatban az egyetem új sajtófőnöke az Indexnek nyilatkozva cáfolta, hogy a hallgatóktól megvonnák a vizsgaeredményeiket és nulla kredittel kellene zárniuk az őszi félévet.

 

Ezzel párhuzamosan az SZFE tiltakozó oktatói és diákjai Freeszfe Egyesület néven autonóm alkotóműhelyt alapítottak, amelynek célja „demokratikus keretek közé átmenteni a 155 éves szellemiséget”.

Mint írják, a politikától független egyesület lehetőséget biztosít majd az egyetem nemrégiben felmondott és a közeljövőben távozó oktatóinak, hogy alternatív keretek között tovább dolgozzanak a diákjaikkal.

 

„Az egyetem autonómiájának felszámolása, valamint az illegitim fenntartó és vezetőség jogszerűtlen lépései elleni eljárások továbbra is zajlanak, ám a jelen pillanatban fennálló körülmények teljes mértékben megfosztják a közösséget önrendelkezésétől. Az intézmény érdemi és a korábbihoz hasonló színvonalú szellemi és művészeti tevékenység végzésére való alkalmassága így kérdésessé vált.” – áll a közleményben.

(hvg.hu/Freeszfe hivatalos Facebook oldala nyomán) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top