Politika

Vesztett az EMMI – Hiába akarták eltitkolni, ki kell adniuk az ágykiürítési utasítást!

Fotó: Népszava/ Szalmás Péter

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, tavasz óta tartja vissza a kórházi ágykiürítésekről szóló utasítást, de amint az tegnap kiderült, mindezt jogellenesen teszi!

 






A csütörtöki ítélet ugyanis úgy találta, hogy ha akarja, ha nem, az EMMI-nek ki kell adnia a közérdekű adatigénylésre vonatkozó dokumentumokat, erről a Magyar Helsinki Bizottság számolt be a Facebook oldalán.

 

Mint írják, a szervezet “2020 tavaszán, a koronavírus járvány első hullámának idején adott be közérdekű adatigénylést a Minisztériumhoz. Annak a dokumentumnak a másolatát kértük, amelyben elrendelték, hogy 2020. április 19-ig 50 százalékos ágykapacitás, összesen 32.900 ágy, a következő ütemben pedig 60 százalékos ágykapacitás, összesen 39.500 ágy felszabadítására kell sort keríteni a magyar kórházakban. A kiürített kórházi ágyakat szükség esetén koronavírusos betegek ápolására kellett biztosítani.”

 

A Magyar Helsinki Bizottság bejegyzésében kiemeli, hogy a Kásler Miklós vezette minisztérium azonban “megtagadta az adatszolgáltatást arra hivatkozva, hogy azok alapján “jövőbeli döntéseket” kell meghozniuk.”

Hozzáteszik továbbá, “a bíróságon kiderült, hogy ezek a döntések azóta már megszülettek, viszont arra hivatkozva, hogy az adatok közzététele veszélyezteti a Minisztérium működését, továbbra is indokoltnak látták a kérés megtagadását.

A BÍRÓSÁG EZT AZ INDOKLÁST NEM FOGADTA EL, ÍGY AZ EMMI KÖTELES KIADNI A DOKUMENTUM TARTALMÁT.”

 






A közlemény végén kiemelik azonban azt is, hogy az ítélet még nem jogerős!

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top