A Miniszterelnökség tavaly novemberben tájékoztatott arról, hogy a november 4-e után lejáró okmányok a járványügyi veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig még használhatók maradnak.
Az Index megkérdezte a tárcát: hány embert érint a halasztás, illetve felkészültek-e a kormányablakok arra, hogy a járványhelyzet és a plusz 60 nap letelte után fogadni tudják a lejárt okmánnyal rendelkező nagyszámú ügyfelet.
A Miniszterelnökségi Sajtóiroda válaszában megismételte, hogy a jelenlegi veszélyhelyzet ideje alatt (a 2020. november 4. után) lejáró okmányok – beleértve a gépjármű forgalmi engedélyekbe bejegyzett műszaki érvényesség idejét – a veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig érvényesek maradnak.
Ugyanez a határidő vonatkozik azokra az igazolványokra is, amelyek a tavaszi veszélyhelyzet idején, 2020. március 11. és július 3. között jártak le, de automatikusan meghosszabbodott az érvényességük.
A szabályozás kizárólag a magyar hatóság által kiállított, Magyarország területén hatályos okmányokra terjed ki
– szögezték le.
A Miniszterelnökségi Sajtóiroda tájékoztatása szerint 2020. november 4. és 2021. január 25. között közel 1 150 000 darab lejárt okmányt (személyazonosító igazolvány, vezetői engedély, útlevél, forgalmi engedély) nem újítottak meg. Hozzátették: természetesen, egy állampolgárnak több (lejárt, de még meg nem hosszabbított) okmánya is lehet.
Forrás: index
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!

You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.