Politika

Fidesz: a védőoltás önkéntes, senkit nem kényszerítenek sem a védőoltásra, sem egy oltóanyag elfogadására

fuggetlennemzet.hu

A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség reagálása Arató Gergely (DK) nyilatkozatára






 

Gyurcsány és a baloldal fejezze be a csúsztatást, a kamuzást és az oltás elleni hangolást! Állításukkal ellentétben egyre többen jelentkeznek védőoltásra, kényszerítésről pedig pláne hazugság beszélni, hiszen Magyarországon a védőoltás önkéntes, senkit nem kényszerítenek sem a védőoltásra, sem egy oltóanyag elfogadására.

 

Az orvosok olyan és annyi vakcinával tudnak oltani, amelyet a hatóság biztonságosnak és hatásosnak talált, amely rendelkezésre áll, és amelynek beadásához az oltott írásos hozzájárulását adja.

 






Eddig sem oltottak be senkit, és ezután sem lehet beoltani senkit olyan vakcinával, amit ő nem fogad el.

 

Azzal, hogy a baloldal politikai hadjáratot indított egyes oltóanyagok ellen, valójában az oltás ellen próbálja hangolni az embereket és ezzel emberi életeket veszélyeztet.

 

Brüsszel elhibázott beszerzése miatt egyelőre alig van engedélyezett és leszállított vakcina egész Európában és hazánkban is, amiből válogatni lehetne. A gyártók ráadásul sorra jelentik be, hogy a tervezettnél is kevesebbet tudnak hozni. A kormánypártok éppen ezért teljes mértékben támogatják a kormányt abban, hogy orosz és kínai oltóanyagot is be kell szerezni, hogy mielőbb megkezdődhessen a lakosság tömeges oltása és a korlátozások feloldása.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top