Politika

Kovács : minden eszközzel segítik a vendéglátósokat, hiszen ők is több kedvező intézkedést vehetnek igénybe

fuggetlennemzet.hu

A kormány is szeretné, ha a vendéglátóhelyek mielőbb újranyithatnának, de minden a vakcinán múlik, vagyis attól függ a nyitás időpontja és üteme, hogy az ország milyen gyorsan tud vakcinához jutni – mondta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár hétfőn az MTI-nek






 

Kovács Zoltán kiemelte: érthető a magyar vendéglátósok álláspontja, hiszen a járvány nagy csapást mért a vendáglátósokra egész Európában, így Magyarországon is. “A vakcina a kulcs”: ahogy lesz elég oltóanyag, elindulhat a tömeges oltás, és fokozatosan újra kinyithatnak a vendéglátóhelyek – közölte.

 

Úgy vélte, Európában sok helyen már a járvány harmadik hulláma indult el, ami leginkább annak következménye, hogy elhamarkodottan döntöttek a korlátozó intézkedések feloldása mellett, így újra nő a fertőzöttek száma, és újra zárni kell.

 






Arról is beszélt, hogy mivel Brüsszelből kevés vakcina érkezik, a kormány azon dolgozik, hogy más forrásokból is szerezzen oltóanyagot. Tárgyalást kezdtek Oroszországgal és Kínával, az orosz oltóanyagról már megállapodtak, és a kínai vakcinából is készek a lehető leggyorsabban a lehető legnagyobb számban vásárolni – jelezte.

 

Hangsúlyozta: addig is minden eszközzel segítik a vendéglátósokat, hiszen ők is több kedvező intézkedést vehetnek igénybe. Csökkentették az adókat, eltörölték a bérek járulékait, kifizetik a bérek felét – sorolta. Hozzáfűzte: ezek az intézkedések addig érvényben maradhatnak, amíg a tömeges oltás elkezdődhet.

Forrás: mti




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top