Politika

Maguk alágyűrik: a főfideszes bejelentette tavasszal már dönthetnek a Facebook-törvényről

hirhugo.hu

Varga Judit, fideszék igazságügyi minisztere, a totális ellentmondás jegyében, a Fideszéket nagyon elnyomó közösségi oldalon, a Facebookon jelentette be, hogy tavasszal jön a Facebook-törvény.






 

Nagyon nem tetszik a jobboldalnak, hogy van egy oldal az interneten, ahol nem gyűlölködhetnek szabadon. Nyilván az egész mögött az áll, hogy fideszék a Facebookot is maguk alá kívánják gyűrni.

 

Az, hogy a hatalmas Facebook cenzúra csak egy szokásos Fidesz-hazugság, mi sem mutatja jobban, mint hogy Varga Judit, fideszék igazságügyi minisztere a Fideszéket nagyon elnyomó közösségi oldalon, a Facebookon jelentette be, hogy tavasszal jön a Facebook-törvény.






 

A főfideszes azt írja, hogy konzultálva a témában illetékes állami intézmények vezetőivel, az Igazságügyi Minisztérium tavasszal törvényjavaslatot fog az Országgyűlés elé terjeszteni a nagy technológiai vállalatok hazai működésének szabályozásáról.

Semmi mást nem szeretnénk elérni a nagy tech cégekkel szemben, mint a törvényes, átlátható és ellenőrizhető működést. Semmi mást, mint ami a többi cégre, nagyvállalatra vagy kisvállalkozóra is vonatkozik.

 

A politikus nő úgy látja, hogy ma már önkényesen bárki lekapcsolható az on-line térből bármilyen hivatalos, átlátható, tisztességes eljárás és jogorvoslat lehetősége nélkül. Lekapcsolhatóak a pékek, fodrászok, nyugdíjasok, tanárok, kis- és nagyvállalatok valamint állami vezetők is.

 






Valóban Judit, ez szörnyű… hiszen a Facebook híres arról, hogy üldözi a pékeket. Szóval itt mindenkinek legyen világos, hogy egész másról van szó. Senki se felejtse, hogy a magyar média megszállása is a médiatörvénnyel kezdődött.

 

Az egész Fidesz-hiszti arról szól, hogy a Facebookon nem gyűlölködhetnek és nem hazudozhatnak szabadon és ez nem tetszik nekik, ezért most törvényben akarják a Facebookot maguk alá gyűrni… még gyorsan a 2022-es választások előtt!

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top