Politika

Nem marad következmény nélkül – súlyos vizsgálat indulhat Orbánék ellen

Orbán Viktor, miniszterelnök, 2020. március - Fotó: OV közösségi oldala

Lépéskényszerbe akarja hozni az ellenzék a kormányt azzal, hogy parlamenti vizsgálóbizottságokban tekintené át a járvány- és a válságkezelést, valamint a vakcinabeszerzést






– ismerte el Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke, hétfőn az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

 

„Ami most van, (…) az káosz. Több mint 12 ezer halott. (…) Káosz van a vakcina-kommunikációban, bizalmatlanság van az emberekben, a vendéglátósok az erőforrásaik végéhez értek.”

A több mint 3600 milliárd forint gazdaságvédelmi forrás háromnegyedét a Fidesz nem gazdaságvédelemre fordította – indokolta, mi mindenre kell a kormány „elhibázott döntéseiből” rávilágítaniuk a bizottságoknak.

 

„Nem a Fidesz házipénztáráról van szó, hanem az adófizetők pénzéről!” – hangsúlyozta a gazdaságvédelmi alapra utalva.






 

Ha az ellenzéki szövetség eléri legalább azt, „hogy reagál rá a kormány, és történik ebben valami, akkor már valamit elértünk” – mondta, kiemelve: az ellenzék most is egységesen lép fel, a parlamenten kívüli Momentum szintén támogatja a vizsgálódást.

„Az ellenzék teszi a dolgát” – erősítette meg, hozzáfűzve: az ellenzék egyik dolga a kormány ellenőrzése, ennek pedig fontos eszköze és lehetősége a vizsgálóbizottság.

 

Arra a felvetésre, hogy kormányrészről „az ellenzék nincs tárgyalópartnernek tekintve”, a társelnök úgy replikázott, „De bűnbaknak kikiáltva van!”

 

Úgy folytatta: nem érti, miért nem kommunikál őszintén és nyíltan a kormány a járványhelyzetben, és miért a miniszterelnök mondja meg egy oltásról, hogy az jó, vagy nem jó. „Miért nem a szakma?” – kérdezte.

A vendéglátósok helyzetéről azt mondta: „óriási nagy a baj”, emberek egzisztenciája, „hosszú éves, vagy évtizedes befektetése válik semmivé ezekben a napokban, hetekben”, és nem látnak kiutat, vagy olyan segítséget, amivel ezt túlélhetnék. A kormány nem is áll velük szóba.

 

„Muszáj, muszáj ezeket az ügyeket fölvállalnia nem csak a Magyar Szocialista Pártnak, hanem az egész ellenzéknek, hogy artikulálja ezeket a problémákat, mert én is rengeteg jelzést kapok (…) nagyon sok helyről, hogy kész. Tehát nagyjából vége”; a kiszállításból és az elviteles főzésből nem tudják a családjukat eltartani – mondta.

 

Sürgette a kormányt: kezdjen párbeszédet a vendéglátósokkal, és „észszerű határokon belül, ha lehetséges, (…) valamilyen lazítás is legyen a mostani nagyon kemény szabályokon”.






 

Rámutatott: Európa más országaiban a járványügyi szabályozásokkal együtt mindenütt kapnak valamilyen lehetőséget a vendéglátósok.

 

Az MSZP javaslatára utalva, hogy emeljék meg a három hónapos álláskeresési támogatást kilenc hónapra és minimum nettó 100 ezer forintra, kérdésekkel folytatta.

 

„Az álláskeresési járadékkal mi a helyzet? Miért nem hosszabbítják meg, miért nem emelik meg az összeget? A vállalkozások, támogatásánál miért Mészáros Lőrinc kap megint tizenvalahány milliárd forintot, miért nem kapnak valódi segítséget akár a vendéglátósok, hogy túléljék ezt az időszakot?”

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top