Politika

A vidéki városok is kicsúsznak a Fidesz kezéből

ezalenyeg.hu

Egyre apad Orbánék szavazótábora – az elmúlt évek hamis ígéretei, hazugságai és lopásai miatt egyre több ember rájön, hogy becsapták. Ez pedig a számokban is látszik.





Zuhanórepülésbe kezdett a Fidesz támogatottsága – ez derül ki a 2018-as országgyűlési, a 2019-es európai parlamenti választás és a 2020 év végi adatok összehasonlításából. Ez nem is akármilyen pofára esés számukra:

AZ ELMÚLT MÁSFÉL ÉVBEN HELYET CSERÉLT EGYMÁSSAL A KORMÁNYPÁRT ÉS AZ ELLENZÉK NÉPSZERŰSÉGBEN – MUTAT RÁ A ZÁVECZ RESEARCH KUTATÁSA.

Az eredmények szerint a Fidesz-csicskák a vidéki városokban szenvedték el a legnagyobb vereséget, az ottani szavazóbázisuk bizalmát ugyanis másfél év alatt sikeresen elveszítették.

 






 

A Fidesz eddigi 34 százalékos tábora szépen lecsökkent, míg a demokratikus összefogás támogatása megemelkedett – most ők vannak 34 százalékon.

AZAZ A ORBÁNÉK 5–7 SZÁZALÉKOS ELŐNYÉBŐL 3 SZÁZALÉKOS HÁTRÁNY LETT.

A kormánypárt számára ez kellemetlen meglepetést jelent, ugyanis ez a sokadik terület, ahol vesztésre állnak. Bár még a hatalmuk alatt van több megyeszékhely és megyei jogú város is, a demokratikus pártok folyamatos győzelmei szépen lassan kiszabadítják ezeket is a Fidesz karmaiból.

 

 







Orbán és bandája a kisebb városokban és a falvakban még mindig komoly hatalommal rendelkeznek, a lakosság érdekei helyett pedig továbbra is önmagukat szolgálják. De egyre több magyar ábrándul ki a Fidesz folyamatos kamuzásából, és jön rá arra, hogy az ország miattuk van ott, ahol.

 

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top