Politika

Hatalmas a botrány: sorra szólítják fel lemondásra a luxusminiszter Varga Juditot

ezalenyeg.hu

Ingatlanbotrányok hemzsegnek az igazságügyért felelős miniszter körül. A köztársaságpárti erők azonnali távozását követelik.





Ahogyan arról korábban már az EzaLényeg is beszámolt, pár éve 10 milliós CSOK-támogatásból újította fel balatoni nyaralóját Varga Judit. Abból a támogatási alapból újította tehát fel a nyaralót, amit elvileg csak olyan házra lehet fölvenni, ahol az ember életvitelszerűen lakik.

 

Most meg azzal fejezte ki Varga, mennyire nem érdekli a magyar emberek szegénysége, hogy a koronavírus okozta válság kellős közepén 200 millió forintért vett meg pár ingatlant is. A 200 milliós lakásról fotókat is készítettünk.

DK: Azonnali magyarázatot követelünk Varga Judittól!






Barkóczi Balázs, a Demokratikus Koalíció szóvivője szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében kijelentette: Nem a fideszes milliárdosokat kellene családtámogatással segíteni! Miközben a családtámogatások nem emelkednek, a lakhatási válság pedig egyre több becsületes magyar családot taszít bizonytalanságba, a fideszes milliárdosok nyakra-főre vesznek fel kedvezményes állami hiteleket és vissza nem térítendő támogatásokat az adófizetők zsebéből.

A Demokratikus Koalíció azonnali magyarázatot követel Varga Judittól! Miért vett fel 10 millió forintos támogatást közpénzből, ha közben megengedheti magának, hogy 4 budai ingatlant, gyakorlatilag egy teljes társasházat megvásároljon egyik napról a másikra? Szerinte mi, magyarok azért fizetjük Európa legmagasabb adóit, hogy a közös pénzünkből aztán fideszes milliárdosok váljanak ingatlanmágnássá? A DK szerint a pánikkormány fékezhetetlen lopásvágya és az ezzel járó morális és gazdasági válság a legfőbb oka annak, hogy a magyarok nem tudnak egyről a kettőre jutni.

Donáth Anna: Varga Juditnak le kell mondania, és vissza kell fizetnie a nyaralójára felvett támogatást!

 

A Momentum EP-képviselője Facebook-oldalán reagált Varga Judit ingatlanbotrányaira. Mint írta,

“Varga Judit igazságügyi miniszter azzal, ahogy kijátszotta Magyarország törvényeit, bemutatta az Orbán-rendszer lényegét: minden sikkasztás és igazságtalanság le van papírozva. Miközben igazságügyi miniszterként a jogszabályok őrének kéne lennie, Varga Judit azzal van elfoglalva, hogy miként játssza ki saját kormányának törvényeit, hogy jogosult maradjon a nyaralójára felvett CSOK-ra, és szerezzen mellé még egy 200 millió forintos társasházat.
Varga Judit másfél évnyi miniszterség alatt jutott el a teljes erkölcsi csődig. Varga Juditnak le kell mondania! Egy CSOK-kal csaló miniszter nem képviselheti tovább hazánkat az Európai Unióban, és nem vehet részt többet a magyar törvények megalkotásában, amiket pénzért kijátszott.”

Jobbik: Már rég le kellett volna mondania Varga Juditnak!

 






Varga Judit igazságügyminiszter gusztustalan ingatlanügyletei kapcsán a klasszikus Hofi-idézet jut eszünkbe, miszerint „Az igazságból elveszett az i!” – írja közleményében a Jobbik. Emlékeztetettek, hogy nem ez az első lakásbotránya az igazságügyi miniszternek.

 

A párt szerint, miközben magyar fiatalok százezrei, családok tízezrei elérhetetlen távolságra vannak a saját lakásuk megvásárlásától, addig a gazságügyiminiszter komoly ingatlanportfóliót vásárol fel messziről bűzlő hitelkonstrukció segítségével.

Egy normális országban egy ilyen miniszterről ma már, mint a közjogi tisztségéről lemondott ex-miniszterként beszélnénk, de mivel Orbán Viktor velejéig korrupt, és a kormányfő környezetének köztörvényes bűncselekményeitől hemzsegő Magyarországán élünk, ezért a néppárti Jobbik kénytelen felszólítani Varga Juditot az azonnali lemondásra.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top