Belföld

Alekosz botrány: El akarnak kapni, meg akarnak verni

fuggetlennemzet.hu

Noha mindössze csak egy hete ült taxisként a volán mögé, máris gyűlöletáradat zúdult Nagy Alekoszra: az egykori valóságshow-hőst sorra érik a fenyegetések, elmondása szerint többen meg is akarják verni őt.






 

Meg akarják verni Nagy Alekoszt! A Való Világ negyedik szériájának győztese sokakat meglepett azzal, amikor nemrégiben úgy döntött, a sztárélet és a vagyonőri munkája mellett taxisofőrnek áll. Az egykori valóságshow-szereplő ezt azzal indokolta, hogy éjszakánként nem tud aludni, de a koronavírus-járványnak is köze van a dologhoz. Autójába beszereltetett egy ún. cb-rádiót is, hogy – a forgalmazást hallgatva – gyorsabban megérkezhessen a helyszínre, sőt, extra szolgáltatásként a női utasok még csókot is válthatnak vele. Módszere miatt rengetegen megfenyegették Alekoszt.

 

– Fel akarnak jelenteni, el akarnak kapni, meg akarnak verni. Tipikus taxis hozzáállás. Ezért is a küldetés! Morált vinni az utasautóztatásba! Amikor felhívom a figyelmüket arra, hogy a testi bántalmazás garázdaság, a garázdaság pedig Magyarországon bűncselekmény, általában csak nevetnek. Ez is tipikus taxishiéna hozzáállás. Volt, aki egyenesen a lakásomra akart jönni! Megadtam neki a címem, mondván, jöjj! Eddig még nem jött. A magam részéről örülnék, ha autórongálásig vagy tettlegességig, dulakodásig fajulna a dolog, mert az tökéletesen bemutatná a mai magyar taxitársadalom romlott és züllött állapotát. Ezen változtatni kell! Most már nemcsak taxisofőr, hanem fedett tesztutas is leszek – mondta a Ripostnak Alekosz, aki nyereményautójával fuvarozza az utasokat.

Forrás: blikk

 




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top