Politika

Ennél jobban bele sem gyalogolhatott volna Kósa Lajos a vendéglátósokba

Forrás: Debreceni Televízió

Debreciner szemlézte Kósa Lajos a debreceni városi televíziónak adott interjúját, melyben a fideszes képviselő a vendéglátósok nehéz helyzetével viccelődött.






 

A kérdésre, hogy milyen biztatót tudna mondani a magyar vendéglátósoknak, azt válaszolta:

“MONDJAK JÓ HÍRT A VENDÉGLŐSÖKNEK? A MAGYAR EMBEREK MÁRCIUSBAN IS NAGYON ÉHESEK LESZNEK, ÉS SZERETNÉNEK SÖRT INNI, MEG ELMENNI A BARÁTAIKKAL JÓ KONYHÁJÚ VENDÉGLŐKBE, ÉS OTT JÓL ÉREZNI MAGUKAT.”

 

Ezt azzal egészítette ki, hogy “a járványhelyzet miatt egyelőre még kitartásra van szükség”. Arról nem beszélt, hogy addig szerinte mégis hogy kéne fenntartaniuk magukat a vendéglátósoknak érdemi segítség nélkül.

Mint ismert: az utóbbi időben egyre nagyobb a zúgolódás a hazai vendéglátószektorban. Egyesek idő előtt, a korlátozások ellenére kinyitották a vendéglátóhelyeiket, többeket emiatt meg is büntettek.

 

Nem a vendéglátosokra tett megjegyzés volt azonban az interjú egyetlen meredek pillanata. Kósa a kormány által erőltetett keleti vakcinákra is kitért. A Magyarországon kötelező gyermekkori oltásokkal párhuzamot vonva úgy fogalmazott: “Eleddig ezeket importáltuk, döntően az oroszoktól. Tehát a magyar népesség döntő többsége orosz vakcinával van beoltva.”

 

A Debreciner erre megjegyezte: a politikus állításaival szemben az 1990-es évekig létezett vakcinagyártás Magyarországon (influenza ellen ma is gyártanak), nem kizárólag importáltuk azokat.

 






Kósa később egyéb hamis kijelentéseket tett, a DNS felfedezése kapcsán pl. azt mondta:

“A GÉNTECHNOLÓGIÁVAL ELŐÁLLÍTOTT GYÓGYSZEREK, OLTÓANYAGOKBAN NAGY GYAKORLAT NINCS, MERT A GÉNTECHNOLÓGIA IS AZÉRT IPARI MÉRET… KORÁBBAN MÁR VOLT, MERT A DNS-T MÁR A ’70-ES ÉVEKBEN… DE… SŐT TALÁN… VÁRJÁL CSAK, MIKOR IS… MOST NEM JUT EZ ESZEMBE, DE A ’70-ES ÉVEK KÖRNYÉKÉN MÁR FELFEDEZTÉK.”

 

A lap itt is kijavította Kósát, mondván: a DNS-t jó száz évvel korábban, 1869-ben fedezte fel a svájci Friedrich Miescher.

 

Aki a teljes interjúra kíváncsi, itt tekintheti meg:




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top