Politika

Eldőlt: Szijjártó Péter teljhatalmat kap a vakcinák felett

Pestibulvar.hu

Megjelent a kormányrendelet, ami jelentősen lazít az új gyógyszerek engedélyeztetési eljárásán, így megnyílt az út a kínai Sinopharm koronavírus elleni vakcinája előtt.






 

Mint ismert: tegnap derült ki, hogy a kínai vakcina engedélyezése kapcsán már nemcsak a külsős szakértőket, de az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetet (OGYÉI) is megkerülné a kormány. Korábban az intézet által megkérdezett külsős szakértők munkáját tették feleslegessé, amikor a negatív véleményük ellenére döntöttek az orosz Szputnyik V engedélyezéséről.

 

A most kiadott rendelet szerint ezentúl az a gyógyszer is használható lesz itthon, amit legalább három – köztük legalább egy európai uniós vagy európai uniós tagjelölt – országban engedélyeztek. A Sinopharm oltóanyagát EU-s ország egyelőre nem engedélyezte, Szerbia viszont igen, ők pedig tagjelöltek.

VAGYIS: EZENTÚL A SZERB HATÓSÁG JÓVÁHAGYÁSA IS ELÉG LESZ AHHOZ, HOGY NÁLUNK IS HASZNÁLHASSÁK A KÍNAI VAKCINÁT, A MAGYAR HATÓSÁG VIZSGÁLATA ÉS MINDENFÉLE KONTROLL NÉLKÜL.

 






Ha ez nem lenne elég, az OGYÉI-t lényegében duplán kiiktatják, a módosított jogszabály szerint Szijjártó Péter külügyminiszter is igazolhatja ugyanis, ha egy vakcina megfelelő. Ehhez elég lesz bizonyítania, hogy az adott vakcinát már legalább egymillió emberen alkalmazták.

 

A rendelet ugyan kiköti, hogy ezeknek a gyógyszereknek az alkalmazásához a kormány további feltételeket állapíthat meg. De ilyen további feltételt egyelőre nem állapított meg, viszont a rendelet már hatályba is lépett, így nincs akadálya az egymillió adag kínai vakcina megvásárlásának.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top