Politika

Jellemtelen húzás – Gyáván megfutamodott a kormány!

Pestibulvar.hu

Mint arról korábban mi is beszámoltunk, az ellenzéki frakciók közösen kezdeményezték, hogy az országgyűlés hozzon létre vizsgálóbizottságokat, melyek a gazdasági válság és a járvány kezelését, valamint a vakcinabeszerzéseket ellenőrizné.

 






Az ellenzéki kezdeményezésre, Kövér László házelnök végül jövő hétfőre tűzte ki a rendkívüli parlamenti ülés dátumát, melyen a kormánypárt nem kíván részt venni!

 

Az ellenzéki pártok a Fidesz-KDNP távolmaradásának hírére, közös nyilatkozatot adtak ki, melyben azt írják, hogy “a Házbizottság mai ülésén világossá vált:

AZ ORBÁN VIKTOR VEZETTE FIDESZES KÉTHARMAD NEM AKARJA, HOGY A MAGYAR EMBEREK PONTOS KÉPET KAPJANAK A KORONAVÍRUS-JÁRVÁNY KEZELÉSÉRŐL, A NYOMÁBAN JÁRÓ GAZDASÁGI VÁLSÁGRÓL VAGY ÉPPEN A KÍNAI VAKCINÁVAL KAPCSOLATOS KÉRDÉSEKRŐL.”

 

A kormány egyszerűen elutasította az ellenzéki pártok által beterjesztett rendkívüli ülésnapon való részvételt, amin három vizsgálóbizottságot hoztak volna létre. “A napnál is világosabb: hiába a rendkívüli helyzet, az aggasztó heti halálozási és fertőzésszám, a vakcinakáosz, a munkavállalók és az álláskeresők tarthatatlan helyzete, iparágak teljes csődje, az országot irányító fideszes politikusoknak fontosabb a közpénzek kiszivattyúzása, a fölösleges beruházások folytatása, az oligarcháik hizlalása, az ellenzéki önkormányzatokat kivéreztető politikai bosszúhadjárat” – áll az ellenzéki pártszövetség nyilatkozatában, majd hozzáteszik, hogy ők ebbe nem törődnek ilyen egyszerűen bele:

“HÉTFŐN OTT LESZÜNK A PARLAMENTBEN, ÉS FOLYTATJUK AZT A MUNKÁT, AMELYNEK CÉLJA AZ ORBÁN-KORMÁNY ÜGYLETEINEK FELTÁRÁSA, A TISZTA KÉP MEGTEREMTÉSE.

 

Hisszük, hogy hozzájárulhatunk a jövőbeli kihívások sikeresebb kezeléséhez, amellyel több ember életét és megélhetését lehet megmenteni. Semmi sem lehet fontosabb a magyar emberek életének, megélhetésének védelménél, és mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy az ország felkészültebb legyen mind a koronavírus-járvány és a gazdasági válság, mind a jövőbeli hasonló járványok kezelésére.”

A KORMÁNYPÁRT TÁVOLMARADÁSA PEDIG ÉRTHETETLEN, ABBAN AZ ESETBEN, HA MINDENT A MEGFELELŐ MÓDON INTÉZTEK.

 






Ha semmi gyanús ügylet nincs a háttérben, a megfelelő időben hozták meg a megfelelő intézkedéseket, valamint a koronavírus-járvány miatt létrehozott gazdasági mentőcsomagot is a megfelelő módon használták fel, akkor nem kéne menekülni a vizsgálatok elől.

 

Korábban még Orbán is azt mondta, hogy “minden döntést a kormánynak kell meghoznia, következésképpen a felelősséget is a kormánynak kell viselnie, leginkább persze nekem. Ezt én vállalom is természetesen, mégiscsak ez a dolgom, mondhatnám, ezért kapom a fizetésemet.”

 

Az egyre romló beteg és halálozási számot követően, mikor arcon ütötte a valóság a miniszterelnököt, és rádöbbent, hogy rosszul kezelték a járványt, már arról beszélt a parlamentben, hogy “az ügyben a kormányt semmilyen felelősség nem terheli”.

EGY FELELŐS KORMÁNYZAT NEM PRÓBÁLJA LESÖPÖRNI MAGÁRÓL A FELELŐSSÉGET, HANEM KIÁLL AZ EMBEREK ELÉ, ÉS VÁLLALVA A KÖVETKEZMÉNYEKET, ELISMERI HIBÁIT!

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top