Lesz ott minden, mint a búcsúban.
Megkezdődött a Csepeli Közpark építésének előkészítése, ami a maga 36 hektáros területével Budapest egyik legnagyobb parkja lesz — írta a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára pénteken a Facebookon.
Fürjes Balázs bejegyzésében az áll, a kormányzati Budapest Fejlesztési Központ (BFK) pénteken megindította az Európai Unió hivatalos közbeszerzési értesítőjében a nyílt közbeszerzési eljárást az új észak-csepeli közpark tervezésére.
“Meggyőződésem, hogy a közlekedés-, különösen a közösségi-, azon belül is a kötöttpályás közlekedés fejlesztése és az otthonteremtés mellett a legfontosabb városfejlesztési feladat Budapesten a zöldítés. A minőségi zöldterület fejlesztése. Több és jobb minőségű közpark, lakossági sportpark létrehozása” — hangsúlyozta.
Hozzátette, a parkban nagy, szabad pihenőterek, tisztások, gyalogos- és kerékpárutak, sétányok, ösvények, közösségi sportpályák, illetve kertek, kültéri fitnesz, mászófalak, görpark, valamint padok is lesznek. Továbbá
Duna-parti teraszokat, kiülőket, utcabútorokat és biciklis-gyalogos hidakat építenek ki.
“Mivel városi jelentőségű park lesz itt, a megközelíthetőségén is dolgozunk. Egyik oldalról a fejlesztés alatt álló és Kálvin térig hosszabbítandó csepeli hév és a Weiss Manfréd úti kerékpárút határolja, délről a jövőbeni Galvani-híd kapcsolódó körútja és a rajta futó villamos és kerékpárút, a Kis-Dunán keresztül Ferencváros fejlesztési területei felé pedig gyalogos és kerékpáros hidakat készítünk elő” — írta Fürjes Balázs.
Közölte azt is, a park egyik különlegessége az úgynevezett “wetland” kultúra lesz, ami egy, a csapadékvizet környezetbarát módon kezelő vizes élőhely.
A tervezési pályázat idén májusban zárul, a tervek, közösségi tervezésben és az önkormányzatokkal egyeztetve, két év alatt készülhetnek el — jelezte az államtitkár.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.