Politika

Pofátlanul kiröhögte a csőd szélén álló vendéglősöket, majd arrogánsan be is szólt nekik Kósa Lajos (+VIDEÓ)

nyugatifeny.hu

Más bődületes hülyeségeket is nyilatkozott a képviselő.






„Mondjak jó hírt a vendéglősöknek? A magyar emberek márciusban is nagyon éhesek lesznek, és szeretnének sört inni, meg elmenni a barátaikkal jó konyhájú vendéglőkbe, és ott jól érezni magukat.” – mondta mosolyogva Kósa Lajos a debreceni tévének, majd arra kérte a csőd szélére jutott és egyre kétségbeesettebb szektor dolgozóit, hogy még legyenek egy kicsit türelmesek – írja a Debreciner.

 

Debrecen egykori polgármestere nem csak a vendéglátósokat “támogatta”, kiállt az orosz vakcina mellett is. Kósa úgy tudja, a magyar népesség nagy részét a mai napig az oroszoktól importált oltóanyagokkal oltják. A lap hozzáteszi, az 1990-es évekig létezett vakcinagyártás (influenza ellen ma is gyártanak) Magyarországon, nem kizárólag importáltuk azokat, így a magyar emberek javarészt magyar gyártású oltóanyagnak köszönhetik a védettségüket sok gyermekkori betegséggel szemben.






 

Kósa szerint

a korábbi tapasztalataink miatt jobban kell bíznunk a legyengített víruson alapuló vakcinákban,

– mint amilyen a Szputnyik V is – mint nyugat-európai és amerikai vakcinafejlesztők által használt technológiában. Kósa okoskodása szerint a géntechnológia még gyerekcipőben jár, hiszen “Korábban már volt, mert a DNS-t már a ’70-es években… de… sőt talán… várjál csak, mikor is… most nem jut ez eszembe, de a ’70-es évek környékén már felfedezték.” Ami a DNS felfedezését illeti, azt jó száz évvel korábban, 1869-ben tette meg a svájci Friedrich Miescher, teszi hozzá a Debreciner.

 

Ezt követően kritizálni kezdte azokat az ellenzéki képviselőket, akik tiltakoznak az ellen, hogy az uniós hatóság által nem engedélyezett vakcinákat vessenek be Magyarországon. „Gyártsák azt akár Biden irodájában, olyat nem hozunk be, amire a magyar szakemberek nem mondják azt, hogy biztonságos. Ha az Unió azt mondja, hogy biztonságos, de mi is megvizsgáljuk, mert azért egyelőre nem igázott le minket az Unió” , annál is inkább, mert

A magyar szürkeállomány – főleg a gyógyszeriparban meg az orvoslásban – kitűnő.

 






A fideszes képviselő egyébként nagyon büszke rá, hogy Magyarország két fővárosa közül, most Debrecen győzedelmeskedett és ott épülhet meg a vakcinagyár. Szerinte ez azért van, mert „Nincs egységes egyetemi háttér: Budapesten egy szakegyetem van, a Semmelweis, és nem egy univerzitás, mint Debrecenben.”

 

(Debreciner nyomán) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top