L. Simon László több mint 111 hektárnyi ingatlanvagyonról vallott 2020-ra, agrárcége emellett csaknem 50 milliós állami támogatásban is részesült.
L. Simon László többször is megjárta azzal, hogy pontatlan vagyonnyilatkozatot tett, vitatott volt például gárdonyi szőlőjének mérete: a 2018-ban még 20,3 hektárnyi terület az egy évvel későbbi dokumentum szerint 10,2 hektárra apadt,
a mostani, 2020-as beszámoló szerint viszont összesen már 45,3702 hektárnyi földje van csak Gárdonyban, amelyekről alaposan feldarabolva, 24 különböző ingatlant felsorolva számolt be a beadványban és csatolt lapjain.
Ezen túl azonban szintén van egy 956 négyzetméteres az ingatlana is Gárdonyban a képviselőnek, amely 3/4 részben az övé.
L. Simon a nyilatkozata szerint továbbá Sárbogárdon 0,1805 hektáros belterületi ingatlanban is tulajdonos, méghozzá 3/12 részben, van ott azonban még egy 0,4236, és egy 0,8107 hektáros földje is, amelyeket 2019-ben vásárolt. A pótlapok tanúsága szerint L. Simonnak Seregélyesen is van egy 19.9777 hektáros, egy 17,6923 hektáros, egy 13,5237 hektáros, valamint egy 13,9730 hektáros birtoka, összesen tehát mintegy 65,1667 hektárnyi földje.
A vagyonnyilatkozat alapján még mindig megvan Yamahája, amelyet 2002-ben vásárolt, készpénzben 4,5 millió forintot tart, bankszámláin összesen 12,4 millió forint van. Eközben a bankhitele meghaladja a 198 millió forintot, míg egy meg nem nevezett magánszemélynek 28 millió forinttal tartozik.
A fideszes honatya a tartozások ellenére meglehetősen jól keres, hiszen képviselői tiszteletdíján túl eseti jogdíjakból és tiszteletdíjakból több mint 2 milliós rendszeres jövedelme származott tavaly, bérleti díjból pedig több mint egymillió folyt be.
L. Simon felerészben továbbra is tulajdonosa az Agárdi Aratrum Kft-nek, amely 2020-ban, mint az a nyilatkozatból kiderült 7 különböző jogcímen kapott állami támogatásokat, melyek összege összesen 48,7 millió forint volt. Ezen túl részvényese a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.-nek is. Amire azonban ezúttal sem derülhetett fény, hogy L. Simon családi vagyonához fitneszedző-gazdálkodó felesége is jelentősen hozzájárul, hiszen az ő további cégei is éveken keresztül kaptak uniós, illetve állami támogatásokat.
Forrás: telex
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.