Politika

Háziorvosától, véletlenül tudta meg egy pécsi férfi, hogy beoltották, pedig nem is regisztrált a vakcinára

(Kiemelt fotó: MTI/EPA/LUSA/Pool/Andre Kosters)

A szokásosnál is nagyobb hiba csúszott a rendszerbe.






Egy pécsi férfi először a Facebook-oldalán osztotta meg azt a nyilvántartásból származó igazolást, amely szerint ő január 31-én megkapta a koronavírus elleni Pfizer-vakcina első adagját, a második adagra pedig február 21-re jegyezték elő.

A papíron a születési adatai és a TAJ-száma is egyezik, az viszont már nem, hogy nőként és szociális dolgozóként jegyezték be.

 

Az üggyel kapcsolatban viszont az adatok mellett több más dolog sem stimmel. A szóban forgó férfi, Peták Péter ugyanis az azonnali.hu-nak elmondta, az egész úgy derült ki, hogy nemrég egy teljesen más ügyben felkereste a háziorvosát, aki közölte vele,

a nyilvántartás szerint ő már megkapta a koronavírus elleni oltás első adagját.

 

A férfinek azonban elmondása szerint ez hatalmas meglepetés volt, hiszen

egyrészt nem szeretné beoltatni magát, ezért nem is regisztrált elő a vakcinára, másrészt nem egészségügyi vagy szociális dolgozó és a legidősebb korosztályhoz sem tartozik.

 

Jelenleg ugyanis az oltási terv szerint őket oltják Magyarországon.

 






Az, hogy jelenleg beoltottként tartják számon, azért is aggasztó a pécsi férfi számára, mert így nem tudni, mi történik akkor, ha valóban megkapja a vakcinát, vagy ha kórházi ellátásra szorul, akkor nem fognak COVID-tesztet végezni rajta, mert a nyilvántartás szerint már beoltották.

 

Egy, a COVID-oltás menetére rálátó forrás a lapnak az előállt helyzettel kapcsolatban azt mondta, kizártnak tartja, hogy egy olyan kiugró hibát ne vettek volna észre az oltási ponton, mint Péter esete, az oltás során ugyanis egy többszemélyes csapat dolgozik a dokumentáción, így az iratokat is alaposan átnézik.

 

Ugyanakkor szerinte az is elképzelhető, hogy visszaélés történt a dokumentáció szerint az oltást beadó orvos pecsétjével, vagy „valaki belenyúlt a rendszerbe”.

(azonnali.hu nyomán) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top