A kormány a Kisfaludy-program keretein belül térítette meg a szálláshelyek november 8-ig beérkezett, a zárás utáni 30 napra vonatkozó bevételkiesés 80 százalékát. Azonban nem tettek különbséget szálláshely és szálláshely között, így történhetett meg, hogy
EGY DUBAJI DOLLÁRMILLIÁRDOS IS KAPOTT TÁMOGATÁST A BUDAPESTI LUXUSHOTELJÉHEZ!
The Ritz-Carlton Budapest (régebben Le Meridien az Erzsébet téren) után 9,6 millió forintos állami támogatást kapott az Adria Palace Kft., amelynek tulajdonosa egy holdingon keresztül az a Khalaf al-Habtoor, akinek 2011-ben 2,5 milliárd dollárra becsülték a vagyonát, többször szerepelt a Forbes leggazdagabb embereinek listáján.
Azt nem lehet tudni, hogy a 170 szobát, 30 lakosztályt, tárgyaló- és rendezvénytermeket, egészségközpontot és beltéri medencét is tartalmazó luxushotelben mire fogják költeni ezt a pénzt.
Látható, hogy az Orbán-kormány teljesen érzéketlen a magyar emberek, az átlag magyar vállalkozók problémáira, míg a gazdagokat még gazdagabbá teszi. Már magyarnak sem kell ahhoz lenni, hogy a fideszes elithez tartozzon az ember.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.