Politika

Kiborult az Orvosi Kamara titkára – Komoly válságot okozhat a kínai vakcina!

Pestibulvar.hu

A magyar kormány, az eddigi gyógyszerengedélyeztetést kikerülve, soron kívül engedélyezi a kínai oltóanyagot, ami Svéd Tamás, a Magyar Orvosi Kamara titkára szerint, komoly lelkiismereti válságot okozhat az orvosok számára.

 






Népszavának adott interjújában Svéd azt mondta a kínai oltóanyaggal kapcsolatban, hogy úgy várják el tőlük a hitet, hogy a “behozataláról és felhasználásról lényegében a külügyminiszter dönt”.

“A MAGYAR HATÓSÁGOK SZINTE PECSÉTNYOMÓ HELLYÉ DEGRADÁLÓDTAK”

– fejtette ki véleményét az Orvosi Kamara titkára.

 

A magyar kormány által frissen hozott rendelet szerint, a vakcinák engedélyezéséhez elegendő, ha “három országban, köztük az Európai Gazdasági Térség egy tagjánál vagy akár csak tagjelöltjénél engedélyezték, és egymillió főnek beadták” – áll a 444.hu cikkében.

A szerbek még csak EU-s tagjelöltek, de ott már engedélyezték a kínai vakcinát, annak az igazolása pedig, hogy ott már egymillió főnek beadták, nem az Országos Gyógyszerészeti Intézet feladata, hanem a külügyminiszteré.

 






A kormány viszont már az engedélyezés napján bejelentette, hogy 2,5 millió főnek elegendő oltóanyagot vásárol.

 

Svéd Tamás a lelkiismereti dilemmát, amit a jelenlegi helyzet eredményezett, a következőképp írta körül a lapnak adott interjújában: “(…) hogyan világosítsuk fel és győzzük meg polgártársainkat, ha a beadandó szerről magyar nyelvű, az összetevőket, mellékhatásokat, azok valószínűségét, illetve a hatékonyságot tartalmazó leírat egyelőre nincs?

AJÁNLJUK VAGY NE? HA IGEN, KIKNEK? VESZÉLYTELEN-E AZ IDŐSEBBEKNÉL?

 

Egyáltalán, jogszerű-e a járvány ezen stádiumában létező, de elegendő mennyiségben csak esetleg később érkező alternatívák helyett, egy nem teljesen végigvizsgált vakcinát beadni?

KI VISELI ILYENKOR A FELELŐSSÉGET?”

 

A Magyar Orvosi Kamara titkára azoknak az orvosoknak, akik vonakodnak ilyen körülmények között beadni a vakcinát a pácienseknek, azt tanácsolja, hogy mindenképp várják meg és követeljék a hivatalos magyar nyelvű gyógyszerleiratot!

 

Svéd szerint lényeges különbségek vannak a kínai Sinopharm és az orosz Szputnyik V között. “Az orosz Sputnyikot és a dokumentációját a magyar hatóságok, ha ellentmondásos körülmények között is, de legalább vizsgálták. Emellett remélhető, hogy előbb-utóbb uniós hatósági engedélye is lesz, vagy legalábbis az ottani vizsgálatot követően tisztábban látunk majd.”






 

Fontos azonban azt kiemelni, hogy a jogértelmezés szerint, az orvosok nem tagadhatják meg a vakcina beadását abban az esetben, ha arra a hatóságok utasítják, és amennyiben azt a páciens is kéri!

UGYANAKKOR AHHOZ JOGUK VAN, HOGY A PÁCIENSEKET TÁJÉKOZTASSÁK AZ ENGEDÉLYEZÉS KÖRÜLMÉNYEIRŐL.

 

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy az orvosi kamara fellázadt a kínai és az orosz vakcina ellen, mint írták, nem tudják tiszta lelkiismerettel ajánlani az említett oltóanyagokat.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top