Politika

Kiderült eddig hány helyet zártak be a szabályok megsértése miatt – elképesztő számok

fuggetlennemzet.hu

Orbán Viktor pénteken Andrej Babis cseh miniszterelnökkel tartott sajtótájékoztatót a Karmelita kolostorban. Itt osztotta meg az egybegyűltekkel azt a gondolatát is, miszerint





a magyarok európai mértékben is kiemelkedő arányban tartják be a szabályokat, ami szerinte összefügghet azzal, hogy nemzeti konzultációt folytattak a korlátozásokról.

 

Ezért azt mondta, lesz ilyen a nyitásnál is, egy újabb, február közepétől március elejéig tartó konzultáción kérdezik majd meg az embereket például arról, hogy egy vagy több lépésben történjen-e a nyitás, mindenkire kiterjedjen vagy csak egy bizonyos körre.

 

Egyébként a központi járványoldal adatai szerint

eddig 33 898 eljárást indítottak a kijárási tilalom megszegése miatt. Ebből 2319-en kaptak figyelmeztetést, 17 449-en helyszíni bírságot és 14 130 esetben tettek szabálysértési feljelentést.

 






A maszkviselés szabályainak megszegése miatt 1628 esetben indítottak eljárást a tömegközlekedésen, 21 763 ember ellen pedig közterületeken vagy üzletekben intézkedtek.

 

Az üzletek, vendéglátóhelyek és szórakozóhelyek közül eddig 144-et zártak be a szabályok megsértése miatt. A vendéglátósokra vonatkozó szabályokon egyébként a múlt héten külön szigorítottak, hogy elvegyék a kedvüket a tömeges nyitástól.

 

Orbán Viktor pénteken arról is beszélt, hogy Andrej Babissal szemben van egy előnye, az, hogy neki nem koalíciós kormányt kell vezetnie, így a döntéshozatal gördülékeny lehet. (via MTI)

Forrás: hvg




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top