Politika

Tiborcz István nemzeti anyatehéntartásért és ökológiai gazdálkodásért kapott 27 milliót

fuggetlennemzet.hu

Közel 27 millió forinttal támogatták a magyar adófizetők és az Európai Unió Tiborcz István mezőgazdasági tevékenységét, írja a Hang.hu a Magyar Államkincstár adatai alapján. Orbán Viktor miniszterelnök veje már több mint öt éve őstermelő biogazdálkodó, erről még január közepén számoltunk be, amikor kiderült: Tiborcz István 215 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert az Európai Unió vidékfejlesztési forrásaiból.






 

Az államkincstár a napokban tette közzé a 2020-ban mezőgazdaságra és vidékfejlesztésre adott támogatásait, a különböző mezőgazdasági alapokból pedig Tiborcz tavaly összesen 26 897 717 forintot kapott. Ebből 21,6 millió forint uniós forrásokból érkezett hozzá, 5,3 millió pedig a magyar adófizetőktől. A legtöbbet az ökológiai gazdálkodásért kapta: 11,1 millió forintnyi EU-forrással támogatták meg, a magyar állam pedig további 3,7 millió forintot tett ehhez hozzá. Emellé járt 2,9 millió forint területalapú támogatás is, a szálas fehérjenövények termesztéséért pedig 1,5 millió forintot kapott.

 






Tiborcz István állattartását is jelentős összegekkel támogatta az unió és a magyar állam: „termeléshez kötött anyatehén támogatás” címén 3,7 millió forint uniós forrás jutott a miniszterelnök vejéhez, „átmeneti nemzeti anyatehéntartás támogatásáért” pedig 587 ezer forintot kapott a magyar adófizetőktől. A koronavírus-járvány miatt létrehozott Válságkezelő Program részeként további 316 ezer forinttal támogatták Tiborczék anyatehéntartását,

eszerint mivel egy anyatehénre maximum 4000 forintot utalt ki a magyar állam, így a miniszterelnök vejének biztosan van legalább 79 tehene.

 

Az államkincstári adatok szerint biztosítási támogatást is felvett Tiborcz István, erre 346 ezer forintot kapott az Európai Uniótól, 306 ezret pedig a magyar állam közpénzéből.

Forrás: telex




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top