Politika

Parragh László bemondta: Akkor lesz nyitás, ha 3-4 millió embert beoltottak

nyugatifeny.hu

Ha már megvettük a kínai és orosz vakcinákat, akkor be is lesznek adva.






A gazdaság újraindításáról és az ebből következő folyamatokról beszélt vasárnap több magyar gazdasági vezető.

 

A kifizetett kormányzati támogatásoknak köszönhetően 4-5 százalékos gazdasági növekedés lehet idén Magyarországon – állította Varga Mihály pénzügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

 

Varga arról beszélt, hogy az első két hónap a tervek szerint alakult, 4 százalék körüli növekedéssel, majd márciustól óriási visszaesés következett, amire szerinte a járvány hatásaival leginkább sújtott szektorok támogatásával, adócsökkentéssel, bértámogatással, a beruházások ösztönzésével reagáltak.

 

Eközben Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Ipar Kamara (MKIK) elnöke az M1-nek azt mondta: gazdasági nyitásra akkor lesz lehetőség, ha a felnőtt lakosság felét beoltották, ami 3-4 millió oltást jelenthet.






 

„A nyitás után a gazdaság nagyon gyorsan talpra áll majd, és erre is készülni kell” – mondta, megemlítve a turizmus nyárra várható berobbanását. A válság előtti szintjére a gazdaság 2022-re kapaszkodhat vissza szerinte.

 

Parragh az interjúban odaszúrt ugyanakkor a budapesti városvezetésnek: aggályosnak nevezte ugyanis a budapesti turizmus szerkezetét, és károsnak nevezte a buliturizmust.

 

Úgy vélte, a magasabb színvonal felé lenne érdemes mozdulni, ez pedig szerinte a kerültek polgármestereinek felelőssége is a helyi szabályozásokon keresztül.

(via telex.hu) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top