Politika

Addig nem adna pénzt az Európai Unió, amíg a magyar kormány korrupt

nyugatifeny.hu

Vagyis soha.






Magyarországnak meg kell reformálnia a közbeszerzési törvényeket a rendszerszintű csalások visszaszorítása érdekében, még azelőtt, hogy több milliárd euró válik elérhetővé az EU járvány utáni Helyreállítási és Rezílienciaépítési Eszköz (RFF) nevű alapjából – írja a Reuters.

Brüsszel ugyanis attól tart, hogy a Magyarországnak megítélt 6,3 milliárd euró nem megfelelően és nem átláthatóan lesz elköltve.

 

Éppen ezért megjelölték azokat a jogszabályokat, melyen változtatni kell, az ezt tartalmazó dokumentumot pedig már január 26-án el is küldték a kormánynak.

 

Ebben egyebek mellett azt írják, hogy a közbeszerzési eljárásokban a verseny gyakorlatilag elégtelen, hozzátéve, hogy ez összefügg azokkal a “rendszerszintű szabálytalanságokkal”, amelyeknek köszönhetően az uniós strukturális alapok történetében

a legmagasabb pénzügyi korrekciót kellett végrehajtani 2019-ben a magyar támogatások körében.

 

Az Európai Unió összesen 750 milliárd eurót különített el a tagállamok részére, amelyeket a gazdaság talpraállítására, digitalizálására és zöldítésére kell fordítani.






 

Az országok a következő hetekben nyújtják be a nemzeti helyreállítási tervüket, amelyben az Európai Bizottsággal egyeztetve részletezni kell a források felhasználásának céljait és az elköltésének módját is.

 

(Reuters nyomán) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top