Politika

DK: Milliós összegeket vett el a Fidesz a nyugdíjasoktól az elmúlt tíz évben

nyugatifeny.hu

Most arra büszkék, hogy ennek a töredékét visszaadják.






Tíz év alatt a Fidesz fejenként 1,2 millió forintot vett el a nyugdíjasoktól — mondta online sajtótájékoztatóján Arató Gergely, a DK politikusa hétfőn.

 

A napokban kézbesítik/utalják a 13. nyugdíjakat, ami természetesen jól jön a nyugdíjasoknak, mondta Arató, azonban hozzátette azt is: ne felejtsük el, hogy a Fidesz hatalomra kerülésekor

egyik első dolga volt, hogy a nyugdíjak értékállóságát garantáló ún. svájci indexálást megszüntesse.

 

A svájci indexálás azt jelenti, hogy a nyugdíjak emelkedése nemcsak az inflációtól, hanem a bérek emelkedésétől is függ.

 

“Megdöbbentő, hogy összességében mennyi pénzt vett el a kormány ezzel a trükkel a nyugdíjasoktól, és milyen pici töredékét adja most vissza.”

— fogalmazott a politikus. A Fidesz így minden nyugdíjastól átlagosan 1,2 millió forintot vett el tíz év alatt, ezt pedig a DK felháborítónak tartja — tette hozzá Arató. Ebből mindösszesen átlagosan 35.000 forintot adnak most vissza.

 






A DK azt kéri minden nyugdíjastól, hogy gondolja végig: mi mindenre költhette volna ezt az 1,2 millió forintot.

 

A nemsokára érkező juttatások tízszeresét veszi el a kormány a nyugdíjasoktól 2021-ben is — tette hozzá a DK politikusa. Ha a kormány megtartotta volna a baloldali kormányok nyugdíjszámítási módszerét, akkor

az átlagnyugdíj ma 172 ezer forint lenne, szemben a Fidesz 142 ezer forintos átlagnyugdíjával.

 

A nyugdíjak vásárlóértékét nézve — folytatta — ma egy cseh, egy szlovén vagy egy szlovák nyugdíjas is jobban él, mint egy magyar. A Fidesz nyugdíjpolitikájának az a következménye, hogy

2010 óta a háromszorosára nőtt az elszegényedett nyugdíjasok száma Magyarországon.

 

A teljes videót itt tudod megnézni:

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top