Politika

Tovább sunnyog a kormány – Többezer-milliárd forint sorsa a tét!

Pestibulvar.hu

Az Európai Unió jelenleg is a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak csökkentésére törekszik, ennek kapcsán pedig egyik napirendi pontjuk az újjáépítési mentőcsomag egyik eleme.

 






Ujhelyi István az MSZP EP-képviselője közösségi oldalán tette közzé bejegyzését, melyben arról ír, hogy jelenlegi árfolyamon számolva,

NEM KEVESEBB, MINT 229 EZER-MILLIÁRD FORINTRÓL VAN SZÓ.

 

Ez a teljes összege az úgynevezett “Helyreállítási és Reziliencia Eszköznek”, vagyis az RFF-csomagnak, melynek egyik fele kedvezményes hitelként, a másik fele vissza nem térítendő támogatásként lesz majd elérhető a tagállamoknak.

 

A szocialista politikus szerint azonban kérdéses, hogy a hazánknak járó összeget, a magyar kormány, miként használja fel.

Ujhelyi kiemeli:

ORBÁNÉK A GAZDASÁGVÉDELMI AKCIÓTERVET ALAPVETŐEN MÁR EBBŐL A PÉNZBŐL AKARJÁK FINANSZÍROZNI

(bár ezt nem hangoztatják a közmédiában és a hozzájuk lojális médiumokban).






 

“A források felhasználásáról széleskörű konzultációt kellene kötelezően tartaniuk, de erről egyelőre csak sunnyognak a fideszes államférfiak” – írja közösségi oldalán a szocialista EP-képviselő, majd leírja írásbeli hozzászólását, melyet az RFF-kapcsán jelenleg is zajló parlamenti vitához nyújtott be:

“Kétségtelenül történelmi az EU életében a koronavírus utáni helyreállítási csomag, benne az RFF létrehozása. Az újjáépítési csomagban lévő pénzügyi keret brutális méretű, a felhasználásával kapcsolatban megfogalmazott általános célok pedig mindenképpen támogatandóak.

 

Magyar szociáldemokrataként ugyanakkor azt állítom: egy ilyen léptékű fejlesztési csomag felhasználásának előnyben kell részesítenie az egészségügyi fejlesztéseket, a lakhatás biztosítását és a munkahelyek védelmét, valamint a rezsiköltségek érdemi csökkentését.

 

Kifejezetten elengedhetetlennek tartom az RFF-ben szereplő források elköltéséről szóló széleskörű konzultációt is a tagállamokban.






 

Tudom, hogy vannak olyan államok, ahol az adott kormány nyílt és felelős egyeztetést folytat az érdekképviseletekkel, civilekkel és állampolgárok széles körével, mielőtt benyújtaná reformtervét a források felhasználásáról.

SAJNÁLATOS MÓDON AZT LÁTOM, HOGY MAGYARORSZÁGON – AHOL A FIDESZ-KORMÁNY OLY BÜSZKE ARRA, HOGY MINDEN FONTOS KÉRDÉSBEN KIKÉRI AZ EMBEREK VÉLEMÉNYÉT – EZT A KONZULTÁCIÓT IGYEKEZNEK ELSUNNYOGNI.

 

Rendkívül sajnálatos, hogy az újjáépítési forrásokból Magyarországra jutó többezer-milliárd forintnyi összeg felhasználása kapcsán az Orbán-kormány szinte egyáltalán nem vonja be az érintetteket.
Sőt, az Unióból érkező pénzeket ismét csak saját propaganda kampányára használja fel, letagadva, hogy a fejlesztésekre szánt összegeket az EU programja biztosítja.

 

Grandiózus újjáépítési folyamat előtt állunk, amely csak akkor lehet sikertörténet, ha transzparens, a valódi helyreállítást és újjáépítést szolgálja, de fókuszban tartja a szociális célokat is.”

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top