Politika

Nacsa Lőrinc ledobta a kommunikációs atombombát: Ezért tart itt a járványkezelés (+videó)

nyugatifeny.hu

A kormány beveti a nehéztüzérséget a járvány elleni védekezésben.






Kormányzása idején a baloldal az összeomlás szélére sodorta a betegellátást — mondta a kormánypártok nevében a KDNP frakciószóvivője Facebook-oldalán kedden.

 

Nacsa Lőrinc kiemelte: Gyurcsány Ferenc és a szocialisták kormányzásuk idején 650 milliárd forintot vontak ki az egészségügyből; egyhavi bért vettek el az egészségügyi dolgozóktól, 16 ezer kórházi ágyat számoltak fel és 6000 egészségügyi dolgozót bocsátottak el, akik pedig maradtak, “megbecsülés helyett megalázóan alacsony bérért dolgoztak”.

 

A baloldal privatizálni akarta a kórházakat, a betegekkel vizitdíjat és kórházi napidíjat akart fizettetni, kórházakat zárt be, adósított el és épített le — sorolta, hozzátéve, kormányzásuk utolsó három évében egyetlen új mentőautót sem sikerült beszerezniük.

 






A Fidesz-KDNP ezzel szemben megbecsüli az egészségügyi dolgozókat, akiknek

külön is köszönetet kell mondani a járvány idején tanúsított helytállásukért

— hangsúlyozta Nacsa.

 

A politikus fontosnak nevezte, hogy a megbecsülést anyagilag is érezzék az egészségügyben dolgozók. A kormány ezért három év alatt 70 százalékkal emelte az ápolók bérét, az orvosok pedig soha nem látott bérfejlesztésben részesülnek.

 

A gazdasági újranyitási akcióterv eltakarítja a baloldali kormányzás “utolsó romjait” és új egészségügyi korszakot nyit — fogalmazott.
Megjegyezte: országszerte újultak és újulnak meg kórházak, szakrendelők, mentőállomások, háziorvosi rendelők, hogy méltó körülményeket biztosítsanak az egészségügyi dolgozóknak és a betegeknek.

 

A kormánypárti politikus szerint a baloldal megbecsülés helyett a járvány alatt is folyamatosan támadta a védekezésben részt vevő orvosokat és szakembereket.

“Kamuhíreket terjesztettek és kamuvideókat gyártottak.”

 

Ha rajtuk múlt volna, már tényleg válság lenne az egészségügyben — mondta.

 

Hozzátette: a baloldali pártok nem szavazták meg az ápolói béremelést biztosító forrásokat sem, így ha rajtuk múlt volna, ez sem valósulhatott volna meg.

“Ha a baloldalon múlna, most egy világjárvány idején a magyar egészségügy kivéreztetve, romokban lenne”

— jelentette ki Nacsa Lőrinc.






 

A teljes videót itt tudod megnézni:

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top