Politika

Zimány Linda már kitöltötte a konzultációt, sőt törvénymódosítást javasol Orbánnak

nyugatifeny.hu

Nagyágyú szállt be a kampányba.






A Bors nevű fideszes bulvárlap számolt be róla, hogy a Zimány Linda nevű, nem tudjuk miről híres celeb már kitöltötte a kormány legújabb, állatvédelemmel foglalkozó konzultációját.

„Szerintem még nagyon gyerekcipőben jár ez a téma Magyarországon. Ezért is örülök, hogy van ez a konzultáció.

 

Azt a törvényjavaslatot várnám itthon is, amit körülbelül két éve még Donald Trump írt alá Amerikában, hogy az állatkínzást szövetségi bűncselekménnyé nyilvánította, ezzel a legsúlyosabb jogi kategóriába sorolva az ottani jogrendszer szerint.

Akár 7 év büntetést is kaphatnak az állatkínzók, akiket az államhatárokon túl is üldöznek.”

– nyilatkozta a bulvárlapnak Zimány.

 

Mint ismert: a kormány egy új társadalmi csoportot, az állatvédőket szemelte ki magának az elmúlt hetekben, őket próbálja magához csábítani, ennek a propagandának a része az “állatvédelmi konzultáció”, és a Bors cikke Zimány Lindáról is.

 

Ugyanennek a kormánynak a miniszterelnök-helyettese a madarakat élvezetből gyilkoló Semjén Zsolt, aki háziasított rénszarvasokra jár vadászni Svédországba. Emlékezetes az is, hogy az egyik ilyen kilőtt háziállatot helikopterről lógatva szállították el.








.

Ennyit a fideszes állatvédelemről.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top