Politika

DK: Leleplezi a kormány a saját hazugságát — valójában kétszer annyi európai vakcina érkezett, mint kínai (+videó)

nyugatifeny.hu

Ideje lenne a hazudozást abbahagyni.






A valóság az, hogy egymillió adag EU-s vakcina érkezett az országba, ami a kínai beszerzés kétszerese — közölte Varga Zoltán a Demokratikus Koalíció online sajtótájékoztatóján szerdán.

 

A politikus hangsúlyozta: a DK oltáspárti közösség, ezért szeretnék, ha a kormánypropaganda végre nem csökkentené, hanem növelné az oltási kedvet.

 

Ez azonban nem így történik a DK szerint, mivel Orbánék a kínai vakcinát tolják:

azt az oltást, amit az Európai Gyógyszerügynökség nem hagyott jóvá.

 

A pánikkormány megpróbálja elhitetni továbbá, hogy az Európai Unióból nem érkezik elegendő nyugati vakcina.

“Ez egy ordas nagy hazugság.”

— mondta Varga Zoltán. A kormányzati koronavírusportálon közzétett táblázatból ugyanis kiderül az igazság:

 

Eszerint már egymillió adag EU-s vakcinát kaptunk, ami a Sinopharm szállítmányának a kétszerese. A portálon közzétett számok szerint a Pfizertől 773.745, a Modernától 39.600, az AstraZenecától pedig 169.900 vakcina érkezett eddig.






 

A DK elutasítja, hogy az emberi életeket egy politikai mutyiért tegyék kockára, és felelős oltáspárti közösségként csakis az Unió által jóváhagyott vakcinát fogadják el.

 

Eközben a DK szerint a pánikkormány hazudik, amikor azt mondja, hogy az Unió kevés vakcinát küld, és azt is lassan. A kormány a keletbarát politikai érdekek miatt erőltetik a kínai vakcinát — mondta el Varga.

 

A teljes videót itt tudod megnézni:

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top