Politika

Mi történt a Mediánnal? Félrevezető, manipulált közvéleménykutatási adatokkal támad az intézet

nyugatifeny.hu

Immár rendszeresen.






“Egy mérés nem mérés” – tartja a politológusi közhely, amihez hozzá szokták tenni, hogy ehelyett inkább a trendeket érdemes figyelni.

 

Így tettünk mi is: az első néhány alkalommal nem szóltunk, amikor a valaha nagy nevű, újabban egyre furcsábban viselkedő Medián közvéleménykutató intézet elkezdtett mindinkább homlokráncolásra okot adó felméréseket kibocsátani.

 

Az egyik emlékezetes blődlijük a tavaly decemberben közölt mérésük volt, amelyben azt állították, hogy a Kétfarkú Kutya Párt

7% – 2% arányban

veri az MSZP-t a választani tudók körében.

 

Tény, hogy az MSZP nem futja a legjobb köreit az elmúlt években, de hogy a Kutyapártnak háromszor annyi szavazója lenne, mint egy több megyeszékhelyen polgármestert adó parlamenti pártnak – nos, ez a Holdról is bűzik.






 

Ugyanebben a “felmérésben” a Hann Endre által vezetett intézet felcserélte a többi ellenzéki párt támogatottsági sorrendjét is.

 

Így nézett ki a Medián grafikonja, amelynek számait akkor több komoly hírportál is készpénznek vette és lehozta:

grafikon: Medián

 

Ma ugyanez az intézet a hvg360 oldalán közölt egy újabb felmérést, azt állítva:

“Karácsony Gergely a legnépszerűbb ellenzéki miniszterelnök-jelölt”

 

Nos, a cikkel az csak a kisebbik baj, hogy a címével ellentétben Karácsony Gergely nem miniszterelnök-jelölt, ugyanis a főpolgármester minden megszólalásában elmondja, hogy Budapest élén kívánja folytatni a munkáját, és nem jelölteti magát újra a kormányfői posztra. (2018-ban egyszer már megtette, az eredmény ismert).

 

A nagyobbik probléma, hogy a kutatás módszertana alapján a Medián egyszerűen nem azt mérte fel, mint amit a címben állít.

 

Ha megnézzük az apróbetűs részt, akkor ugyanis kiderül, hogy Hann Endréék kitaláltak egy teljesen új, fából vaskarika kategóriát:

“az első és a második említések súlyozott pontszámát”

 

Magyarán: addig kérdezgették az embereket, amíg a számukra (a megrendelő számára?) megfelelő végeredményt matematikai trükkökkel ki nem tudták ügyeskedni.

 






Mutatjuk:

.

Ennek fényében viszont hazugság, vagy elegánsabban fogalmazva: manipuláció, amit a címben állítanak.

 

A korábbi, szintén kamugyanús kutatásaikkal együtt a Medián viszont így mostanra kiírta magát a komolyan vehető intézetek amúgy is rövid sorából, és csatlakozott a Századvégtől a Publicusig terjedő dezinformációs hadtesthez.

 

Valószínű, hogy a választásokig hátralévő időszakban egyre több hasonlóan meghekkelt, félrevezető kutatással fogunk majd találkozni.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top