Politika

Kiderült, meddig hosszabbítják meg a járványügyi korlátozásokat (+videó)

nyugatifeny.hu

A nemzeti kozultáció dönt majd a feloldásokról.






Március 15-ig biztosan maradnak a jelenlegi korlátozások – jelentette be Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón.

 

A miniszterelnökséget vezető miniszter hangsúlyozta, a későbbiekben a feloldás idejére és mikéntjére a nemzeti konzultáció eredményét is figyelembe veszik majd.

A konzultáció alapján az is eldől majd, hogy milyen jogokat kapjanak azok, akik megszerezték a vakcinaigazolást, melyet március 1-jével kezdenek el postázni.

 

Gulyás elmondta, a baloldali pártok, élükön Gyurcsány Ferenccel mind oltásellenesek. A magyar kormány pedig felháborítónak tartja, hogy az ellenzék a magyar emberek életével játszik, csak azért, mert úgy hiszik, az elhúzódó járvány miatt megszerezhetik a hatalmat.

 

A miniszter hangsúlyozta, minden oltóanyag , de a legjobb az, amit már beadtak. Magyarország egyébként is különösen szerencsés helyzetben van, hiszen

az Európai Unión belül itthon van a legnagyobb mennyiségű és legtöbb fajta vakcina.

 






Ennek köszönhető a következő hetekben az oltási folyamat fel fog gyorsulni, így Gulyás arra kér mindenkit, regisztráljon.

 

A miniszter úgy számol, 2,5-3 millió azok száma, akik a különösen veszélyeztetett korosztályba tartoznak. Amíg ők nem szerzik meg a védettséget, szó sem lehet a korlátozások enyhítéséről.

 

A DK-s Arató Gergely felvetésére, mely szerint nincs szabad vakcinaválasztás, a miniszter úgy reagált: ez nem igaz.

Az oltás ingyenes és önkéntes, ennek megfelelően pedig a páciensek eldönthetik, hogy elfogadják e a felkínált vakcinát vagy sem.

 

Amennyiben nem kérik az adott ellenanyagot, úgy hátrébb sorolják őket, és mikor elérhetővé válik a számukra szimpatikus szer, akkor értesítik őket.

 

A miniszter hangsúlyozta, a következő két hét különösen nehéz lesz a vírusmutációk miatt. Több megbetegedésre, több kórházba kerülésre kell számítani, többen is lélegeztetőgépre szorulhatnak majd.

A halálozások száma viszont csökkenni fog, hiszen a legveszélyeztetettebbeket már beoltották.

 

Hozzátette, természetesen a vírusadatok is számítani fognak a korlátozások enyhítésének mérlegelésekor. Gulyás Gergely úgy véli, elsőként mindenképp a kijárási korlátozást oldják majd fel.

 

A kormány szerint magánorvosoknál nem lesz elérhető egyik koronavírus elleni oltóanyag sem, már csak azért sem, mert van egy jól működő oltási terv.

 

A kormánytagok és a védekezést irányító személyek oltásával kapcsolatban elmondta, ellentétben a legtöbb uniós országgal, a magyar vezetők nem szerettek volna a sor elejére kerülni az oltási rendben, annak ellenére sem, hogy Müller Cecília már jó ideje sürgeti ezeknek az embereknek a beoltását.

Közölte, Orbán Viktor a jövő héten kapja meg az oltást, a kínai vakcinát választja majd.

 

Gulyás egyébként, Szentkirályi Alexandra kormányszóvivőhöz hasonlóan, nem válogat majd a vakcinák közül, bármelyiket örömmel elfogadja majd, mikor sorra kerül.






 

Negyedik hullám egyébként nem lesz, mert addigra már mindenkit beoltottak, akit kellett – hangsúlyozta a miniszter.

 

A gazdasággal kapcsolatban Gulyás Gergely elmondta: nőnek a bértámogatások, megoldották a kifizetések akadozását is, napra készen fizetik tehát a támogatásokat.

A kormány kirobbanó gazdasági növekedést remél a második negyedévtől kezdődően.

 

Szóba került a Puskás Arénába vezető titkos alagút kérdésköre is. Gulyás nem tudta eldönteni, Stummer János álhír-terjesztése vagy a titkos adatsértés e a rosszabb?

 

Közölte: autós aluljáró épül, melynek segítségével a különösen fontos személyek biztonságosan látogathatják majd a futball meccseket és a járókelőknek is könnyebb lesz az élete, ha nem kell az autók között átvágniuk.

 

Gulyás úgy gondolja, az egész hírverés célja elterelni a figyelmet Jakab Péter autóbalesetéről, ami szerinte az utóbbi évek egyik legnagyobb politikai botránya.

 

A kormányinfón szóba került még az egészségügyi átszervezés kérdése is, melynek kapcsán Gulyás úgy nyilatkozott, folynak még az egyeztetések az ügyeleti díj kapcsán, de szerinte a legtöbb orvos elfogadja majd az új szerződést.

Hozzátette, a jövő évi büdzséből több száz milliárdot szánnak majd az egészségügy fejlesztésére.

 

Arról, hogy Karácsony Gergely a főváros kieső iparűzési adójának teljes kompenzációját kéri, úgy reagált: a kormány jól döntött, mikor a vállalkozásoknál hagyta a pénzt, még akkor is, ha ezzel egyes önkormányzatoknak kevesebb jutott.

 

Tudja jól, az önkormányzatok, ahogyan az állam is, pénzszűkében van, így a rászorulóknak igyekeznek segíteni is, de a tartalékkal rendelkező városokat arra kéri, éljék fel a félretett pénzeiket.

 

Kiderült, hogy erősödik a migrációs nyomás a korábbi idény trendjeihez igazodva. Sajnos, az illegális bevándorlók száma magas, már-már a 2015-ös adatokat idézi – szomorkodott a miniszter.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top