Politika

Orbán haverja szerint mindenki terrorista, aki valós adatokat közöl a koronavírusról

nyugatifeny.hu

Van még hova fejlődni.






Baj van Törökországban: gyanúsan alacsonynak tűnik a koronavírus-fertőzések száma, eklatáns különbség van a hivatalos és a nem hivatalos halálozási adatok között.

 

Recep Tayyip Erdogan veszélybe sodorja országát az adatok manipulálásával, így

a török orvosi kamara felvette a harcot ellene.

 

Erdogan azonban azonnal lépett és személyesen nyilvánította terroristának a kamara elnökét.






 

November végén a török kormány bevallotta, hogy a tünetmentes fertőzötteket nem számította bele a fertőzési adatokba; ekkor kezdett kibontakozni a botrány.

 

Az új fertőzöttek száma nagyjából napi 7000-ről hirtelen 30.000 fölé ugrott. Az orvosi kamara elnöknője, Sebnem Korur Fincanci ezután nem csak Erdogantól, de pártjának koalíciós partnerpártjától, a Nacionalista Mozgalomtól is kemény kritikát kapott, majd a párt elnöke felszólította, hogy oszlassa fel az orvosi kamarát.

 

Erdogan és szövetségesei az ellenséges hangokat úgy kívánják elnémítani, hogy a civilszervezetek munkáját erősen korlátozzák, illetve adott esetben betiltják: erre december 27-én hozták meg a megfelelő törvényt.

 

Az új törvény értelmében az Amnesty International és a Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezetek tevékenysége, amely elviekben koronavírus adatok manipulálása ellen felléphetne, korlátozható.

 






Mindezt olyan módon teheti meg a kormány, hogy

felhatalmazást adott a belügyminisztériumnak, hogy a civilszervezetek törökországi elnökeit egyszerűen felmentse posztjukból, amennyiben “terrorszervezeteket támogatnak”.

 

Így hirtelen sok török civilszervezeti dolgozó lett “terrorista” a kormány szemében: Financi három hónapos börtönbüntetését egyelőre felfüggesztették, de az ilyen lépésekkel a kormány az orvosnő szerint azt demonstrálja, hogy készen áll arra, hogy

“a lakosságot rettegésben tartsa és elvegye tőlük jogaikat.”

 

Mivel az állam ezzel sakkban tartja a civileket, senkinek nem kell elszámolnia, ami ahhoz vezet, hogy Erdogan kormánya továbbra is eltusolhatja a koronavírus-járványra vonatkozó valós adatokat.

 

Ankara jelenleg összesen 23.000 koronavírus-áldozatot ismer be, de a valós szám a hivatalosnak a duplája lehet.

forrás(focus.de)




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top